Színe és fonáka

Az elbeszélés főszereplője és a szerző egyetlen vonatkozásban sem azonos személy. *

 

 

 

 

Galiba Lajos úgy volt egy rendkívül paradox egyéniség, hogy egyáltalán fogalma lett volna arról, hogy vannak rendkívül paradox egyéniségek, mint ahogy arról sem volt semmiféle értesülése, hogy kiket neveznek ma a nagyvilágban, de legalábbis Magyarországon paradox egyénségeknek. Már csak azért sem, mert Lajos soha nem is hallotta ezt a szót, ennélfogva azt sem tudhatta, hogy létezik, s ha létezik, akkor mit is jelenthet valójában. Galiba Lajos végtelenül egyszerű, az átlagnál talán egy kicsit még egyszerűbb, ámde szorgalmas, mindezek tetejébe pedig becsületes ember volt.

    Galiba Lajos mindezen ismeretek híján, ám annak ellenére volt elégedett a maga kis életkéjével, hogy a maga kis életkéje effektíve élése közben folyamatosan elégedetlen volt kis életkéje minden körülményének alakulásával.

    Elégedett elégedetlenségére mindenekelőtt megszületése, illetve annak időpontja adott alapos okot. Maga az a tény, hogy megszületett, nagy megelégedésére szolgált, hiszen élete eddig eltelt hat évtizede alatt kialakult benne az a vélemény, mely szerint élni jó, élni szép, emiatt tehát akár érdemes is lehetne. Nagyon szomorúnak találta azonban, hogy megszületésének időpontja éppen egy olyan korra esett, amelyben élete második felét egy ellenségeskedő, mi több, ellenséges, az embert, mint tényezőt semmibe vevő világban kellett beleszületnie. Nem mintha élete első fele telis-tele lett volna boldog mozzanatokkal, de legalább nem gyűlölték egymást annyira az emberek, mint ahogyan teszik azt manapság, és nem voltak közömbösek sem annyira, mint amennyire azok manapság. Legfeljebb utáltak egy-két embert, de csak olyan embereket, akik ezt valóban megérdemelték. Felnőttkora első húsz évében Galiba Lajos például nagyon utálta Hovlacsek Pált, mindenki Pasó bácsiját, aki húsz éven át nem győzte tanítgatni a munkahelye mintegy ezerfős, szocializmust lelkesen építő kollektíváját arra, hogy az ő titulusa valójában Hovlacsek elvtárs, és tessék kérem őt úgy szólítani, mert egy vállalati párttitkárnak ennyi minimum kijár. A lelkes kollektíva azonban mindannyiszor legyintett egyet Hovlacsek Pasó elvtárs eme kérelmére, majd a kollektíva egy-két tagja megmondta neki, hogy annak az egy-két lyuknak, ami a megfelelő helyen van a testén, annak örüljön, és annak, hogy ennyi fizetést kaphat azért, hogy nem csinál semmit. Így aztán mindenki tudott valaminek örülni, Pasó elvtárs a lyukaknak és a magas fizetésének, a kollektíva annak, hogy Pasó elvtárs nemigen mert nekik agitációs propagandabeszédet tartani, mert megígérték neki, hogy ha mégis megtartja, akkor beledobják a feneketlen kútba. A párt örült, hogy van neki párttitkára, a munkahely meg annak, hogy Pasó elvtárs — minden szakértelemnek híján — nem rontja a vállalat tényleges termelési, gazdasági eredményeit. Így tehát bezárult a kör.

    Érett felnőttkorában Galiba Lajos tulajdonképpen megint csak elégedett lehetett volna, ha csakis az elégedett élethez szükséges alapvető adottságokat és körülményeket vesszük figyelembe. Nős volt, lakása volt, két gyermekét tisztességesen próbálta nevelgetni, szerény fizetéséből igyekezett mindig valamennyit félretenni, ám szerény fizetése értéke — ahelyett, hogy emelkedett volna — egyre csak csökkent. Utóbb annyira lecsökkent, hogy pontosan a nullával lett egyenértékű, ugyanis egy szép napon a munkahelye is megszűnt, Lajos barátunk tehát több mázsa szégyenérzettel szívén segélyért kellett kuncsorogjon. Ekkor gondolta végig újra — ki tudja, hányadszor — elégedett életét Galiba Lajos, és ismét rájött, hogy elégedettsége nem teljesen helytálló. Felesége élhetetlen, málészájú alaknak tartotta őt, aki csak arra jó, hogy pénzt keressen ahhoz, hogy az asszonyok általában velük született alapigényei kielégítésének költségeit előteremtsék (úgymint kéthetenként fodrász, kozmetikus, pedikűr, manikűr, fitnessz, frászkarika), illetve jelen esetben arra sem, hiszen segélyből erre nehezen tellett. Az asszonyka azonban ezt is sikeresen megoldotta, nemes egyszerűséggel megvonta Lajos zsebpénzét, csökkentette ebédadagját, és futballmeccsre sem járhatott emberünk ezután. Gyerekei levegőnek nézték, csak addig vették valakinek, amíg a márkás ruhadarabok megvásárlásához szükséges pénzt ki nem sajtolták belőle. Lakásával sem volt elégedett derék hősünk, mert miután a negyedik emeleten volt, nyáron mindig harmincöt fokot mérhetett a szobákban, télen pedig tizenhét-tizennyolc foknál akkor sem többet, ha a normális gázmennyiség kétszeresét fűtötte el naponként. A negyedik emeleti lakáshoz vezető hetvenkét lépcső napi nyolcszori megmászásáról pedig ne is beszéljünk.

    Munkanélküliségének ráérő óráiban Galiba Lajos Gyakran felidézte gyermekkorát. Szeretett gyermek lenni, de kissé boldogtalanul gondolt vissza azokra az epizódokra, amikor a házbeli gyerekekkel játszott együtt, akik nála jóval idősebbek voltak. A nála jóval idősebb házbeli gyerekek fényűző királyi palotákban laktak, fényűző életet éltek, és mindig sikeresen vívták meg háborúikat a fekete király ellen. E háborúkban való győzelem kivívása — valljuk meg — nem is lehetett akkora nagy feladat a házbeli többi gyermekek részéről, ha figyelembe vesszük azt a tényt, miszerint Galiba Lajos egyedül, egymaga volt a fekete király, és annak egész hadserege is, amely hadsereg fegyverzete egyetlen fakardból állott. A fekete királyt varázslatos gyorsasággal elfogták, kikötötték egy fához, vagy tömlöcbe vetették — e célra nagyon is megfelelt a ház alatti pince —, majd vacsorára való hazamenetelkor teljes természetességgel ottfelejtették. Lajos pedig addig ordított a pincetömlöcben, míg keresésére indult édesanyja meg nem találta. Szóval, elégedett lehetett gyermekkorával, de voltak elégedetlen pillanatai is, meg kell hagyni.

    Kellemetlen emlékek sorozatban akadtak még Galiba Lajos életében, ezek egyike Lajos első szerelmi kalandja, kizárólag a testi szerelemre korlátozva. A mellettük lévő lakásban élt özv. Kurtyisán Elekné, aki özvegyi címét időtlen idők óta viselte. Egyes jól értesült lakók szerint e címet és nevet özv. Kurtyisánné az egyik városi tisztviselőtől kapta, cserébe azért a sokszor pár kellemes óráért, amit özv. Kurtyisánné a tisztviselőnek nyújtott. Az éltes hölgy száznyolcvan centi magas volt, harmincnyolc kilót nyomott, és előnyei közé sorolta, hogy összesen négy fogat viselt a szájában, szivarozott, és szerette a fokhagymát. Az e tulajdonságai miatt nem mindenki számára kívánatos hölgy egy randa napon behívta lakásába Galiba Lajost azzal, hogy Lajos segítsen neki az ablakra való függönyöket felszerelni. Galiba Lajos tizenhat éves kora ellenére nem egészen értette ezt az indokot, mert ránézve az ablakra, azon gyönyörű szép lilás és vöröses színben játszó függönyöket látott pompázni, de mert jólnevelt gyerek volt, azért elfogadta a meghívást, és bement a lakásba. Mire körülnézett, addigra özv. Kurtyisán Elekné ott állt előtte egy szál semmiben, és félelmetes mosolyokat lövellt Lajos testének egy pontja felé. Galiba Lajos ekkor elgondolkodott, hogy meddig is terjedhet a jólneveltség, de azzal tisztában volt, hogy nincs menekvés. Behunyta hát két szemét, és a tőle telhető alapossággal elvégezte a reá bízott feladatot, a következő években azonban messzire elkerülte özv. Kurtyisánné lakását.

    A munkanélküli korszaknak is vége szakadt egyszer, Lajos új munkahelyet talált magának, ami miatt ismét csak ellentétbe került saját magával. Végtelenül boldog volt, hogy újra dolgozhat, elégedett is lehetett volna, de mégsem igazán érezte a felhőtlen elégedettséget. Elégedetlensége alapja, oka az volt, hogy harminc éve meglévő szakmunkás-bizonyítványa  ellenére segédmunkásként kereste kenyerét saját maga, és családja számára. Kicsi felesége emiatt tutyimutyi, bamba, szerencsétlen alaknak tartotta őt, és Galiba Lajos hiába magyarázta, hogy a legújabb korban, ebben az országban az ember örül, ha dolgozhat valamit, nem várhatja el, hogy a munkaadók százával fognak sorban állni az ő ajtaja előtt, csak azért, mert neki kötőipari szakmunkás-bizonyítvány van. Az asszony csak legyintett, és újra megfosztva őt a hétvégi futballmeccs látogatásának lehetőségétől, annak árából halaszthatatlanul elszaladt a nemrégen nyílt wellness-szalonba.   

    Ilyen, és ehhez rémesen hasonló mozzanatokból állt össze Galiba Lajos egész élete. Egyetlen olyan esemény történt – alig néhány hónapja – Lajos életében, amivel maradéktalanul elégedett és boldog volt, jelesül az, hogy kicsi felesége, megunva Lajos becsületes boldogulásra törekvését, elhagyta férjét. Az asszony egy kevésbé becsületes, ám kétségtelenül jobb anyagi körülmények között élő pénzbehajtóval élte tovább az életét, Galiba Lajos pedig most először érezte életében azt, hogy az élet valóban lehet szép, és talán valóban érdemes élni.    

                                 

 

 

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

Szerző Nagyajtai Kovács Zsolt 116 írás
1950-ben, Békéscsabán születtem, és mindig itt éltem eddigi életemben. Köteteim:Én vagyok én, te vagy te...(regény, 2004.); Két nő (regény, 2005.); Bölcs vagyok nagyon...(versek, prózák, aforizmák, 2006.); Az utolsó szerető (regény, 2007.) Kiadó: Accordia Kiadó, Budapest