Kőmüves Klára : Én sem tudhatom

Radnóti…

 

 

 

Radnóti kötetéből csente szél fülembe azt a kedves estet,

mely versének dallamával tájunkról felleget lefestett.

Nem tudhatom már én sem, hogy e táj másoknak, mit mesél,

nekem itt a felszín és a mély, hol mennyem s poklom egybeér.

Szelídült rabságomba térve, itt a rét és folyó, mi nyugtatóm,

fel s le megannyi kaptatón, végül fűzfák lomha tánca altatóm.

Minden buktatóm csupán hazámnak ’nem tudhatomja’ ,

amint azt  apró sziromként a földnek felszínén szél játékos kedve fújja.

 

Kéz járt itt, álmok nagy keze, ujjak percei, a béke tenyere.

Itthon voltam, és itthon volt apám vigyázban állva a féltés oldalán.

Anyámból is jutott nekem, elfértem gyárnak udvarán,

és testvérek, kikkel mindig boldog volt a nyár.

A pincék áldással teltek, krumpli mellett zöldségek hevertek,

és búza közt puhult a körte, ha megláttam, ama percet kértem mindörökre.

Köveket gyűjtöttünk patak parton és játszottunk vasút oldalán,

Aztán jöttek az édes szerelmek, melyek bírót nem látva ítéltettek el korán.

 

Én sem tudhatom, hogyan kophatott, szakadhatott a lánc,

de újra félnek emberek, aggódik a férfi és fel-felsír a lány.

Megváltoztak az idők, vagy csak észrevétlenül a múlt szobámba ült,

nem kopogtatott, bár kitenném, csak itt kacag kéretlenül.

Bár zárhatnám be őt, hogy ne ismerjék fel, a világ soha ne lássa!

Eldobnám a kulcsot s ráírnám az ajtóra: Vigyázz! Ez itt a békétlenség háza.

Magammal vinném a környék emberét, állatokat és minden növényt,

hogy aztán fentről áldozzam fel kedves tájamat a béke kedvéért.

 

Nem tudhatom, talán így érezte ő is, amikor versekbe szedte félelmeit,

sorok közé préselte a pillanatok értékeit és a béke érveit.

Várta talán, hogy gyümölcsös teremjen a mondatok között,

ő már elköltözött, de én

 

Ránézek  a  tizenhárom betűre és arra gondolok,A számos babona szám alanya nevének betűivel  jól gazdálkodott.Derék ember sorsát pecsételte a bűvös, itt hagyta viszont az égkoronát,Noha jött feketébe érte a pásztor, kincse maradt és azt óvja világ.Óra, ha tellett s ő megszületett, véletlenül kapta talán,

Temérdek bánat, ha nyomta a vállát, érdemeiben ott van az ár.Isteni szikra fejében pattant s átadni mindent úgy tudta azt,

Mit mások érezni sem mertek, ő szavaiban ott a malaszt.Ingoványos úton e földben porrá válni vágyott, reménye lett e földbe süppedés,Királyi váltság leírott álma, mert ennek a földnek lett hozománya.Lenézett föntről már éltében is, „Nem tudhatom”- ja lett jeligém.Órák és percek, ha ővele jönnek, egy könyvvel kezemben adózom én.Száz éve sírt fel éppen a gyermek, hatvanöt éve vitte halál,

 

                Ma csak érte égjen harmincöt gyertyaszál!

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 610 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))