Takács Andrea-Babu : Valaha rég

Valaha, rég, egy idegen csodálkozó szemeiben furcsa fény táncolt. A vadászé, ki az erd?ben nemes vadra lelt, s ösztöne vérében heves nászba formálta szokott mozdulatait.

   Új történet kezd?dött vadásznak, s vadnak egyaránt. Közös táncba mosta ?ket a vén Duna, melynek billeg? parti kövein sétálgattak kacagva, egymásba kapaszkodva.

   A vadászat megkezd?dött, s ahogy az id?vel rohanva múltak a pillanatok, a vadászból v?legény, majd esküjét elrebegve – könnyez? anyákkal sóhajtó teremben -, férj lett.

 

   Egy forró nyári estén a vadászt apává avatta a teremtés, majd egy tavaszi hajnalon újra gyermeksírás törte meg fotelja kényelmébe szokott mozdulatait.

   Rég volt.

   A változás, az id? új erd?kbe terelték, ösztöne hajtotta, puskája hívta, nem maradhatott.

 

   Évek múltak.

   A vadászat véget ért.

 

   Az elröppen? évek alatt a vadból feleség, majd csendben anya lett, s újra… Négy aprócska kéz szoknyájába kapaszkodva édesítette simogatásra szokott mozdulatait.

   Az erd?ben csend honolt, puskalövés nem zörrent, csak vidám gyermekkacaj szállt a szélben. A vad megízlelte a félelem nélküli nappalok ringatását, s bátran lett kicsinyei köré fonódó védelem. 

   Néha még várta a vadászt egy régi táncra, de a változás csendben borult virágba lelke féltett rejtekén.

 

   Évek múltak.

   A vadászat véget ért…

 

   Valaha rég.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Takács Andrea-Babu
Szerző Takács Andrea-Babu 53 Írás
"Isten tudja, honnan jöttem, Köd előttem, köd mögöttem. Szél hozott, szél visz el. Bolond kérdi, mért visz el." /Szabó Lőrinc/