A 70-es évek végén egy városi gyereknek csodálatos élmény volt falun nyaralni. Szabadság-illata volt mindennek. Nem volt vekker, ami ébreszt, mégis korán keltünk, mert a kakas pontosabb volt mindenfajta óránál. Kukorékolása élesen hasította a hajnali levegőt. Az önfeledt játékba csak néha merült „munka”, de itt még az is élmény volt.
Egyik nap a szőlőkötés volt soron. A munkában ugyan nem sok részem volt, de a dőlőben vadvirágot szedni imádtam. Akkor is kipirult arccal futottam a színpompás csokorral, melyet mamának szedtem. A pajta előtt megtorpantam, olyan szép dallam jött elém valahonnan a sorok közül. Óvatosan kerestem meg mamát, mintha attól féltem volna, hogy ha zajt csapok, a dallam, mint tündérpillangó tovalebben, s a semmibe vész.
– Mit énekelsz? – kérdeztem csendesen, még mindig a virágot szorongatva.
– Csak egy népdal. Még az anyukámtól tanultam. Tetszik?
– Igen.
– Tudod, a magyar ember mindig énekel, ha bánata van, ha örül. Így még a munka is jobban halad.
– Énekeld el még egyszer!
Mire végig értünk a szőlősoron, már én is énekeltem, nemcsak a „Felszállott a páva” címűt, hanem még másik két dalt is. Ezután mindig különös boldogsággal vettem részt az eddig unalmasnak ítélt munkákban (mint krumplihámozás, gazszedés, satöbbi), mert a közös éneklésnek varázslata volt, amit csak mi tudtunk.
Később az iskolában is tanultuk ezeket a dalokat. Aztán az énekkarba is azért jelentkeztem, hogy még több szép magyar dalt tanulhassak. Itt találkoztam először Kodály Zoltán: „A székely fonóban” című zeneművével és a Háry Jánossal, melynek „Intermezzo” és „Harangjáték” darabjai fontos részévé váltak azoknak a zenei összeállításoknak, melyeket pihenésként hallgatok. Zenetanítási módszere része lett a mindennapoknak.
Amikor a gyerekeim iskolába kerültek, s együtt tanultuk újra a „Felszántom a császár udvarát” című dalt, akkor értettem meg Kodály munkásságát. Ha meghallom ezeket a régi dallamokat, ma is a nagyszüleimhez, a régi faluhoz kötöm, felidéződik bennem az a kemény munka és élet, melynek örömét és bánatát fejezik ki.
Hogy tényleg működik, akkor tudatosodott bennem, amikor a kisfiamat táncolni láttam a Háry János verbunkjában.
Így él tovább bennünk a népdal akkor is, ha már a nagymamák sem élnek, mert a gyerekeknek Kodály megmutatja, hogy miért szép.
Legutóbbi módosítás: 2009.04.15. @ 06:16 :: P. Borbély Katalin
