Halmosi, a volt humáner?forrás igazgató, vagy negyed órája figyelte a kövezetre boruló koldust. A karjait el?renyújtó, felfordított tenyereib?l kelyhet formáló, mozdulatlan asszony a járókel?k többségéb?l szánalmat, másokból egyenesen viszolygást váltott ki.
Halmosi azonban nem d?lt be a póznak, s?t egyre fokozódó ellenszenvet érzett. Hiszen ? maga is nehéz helyzetbe került, amikor néhány hónapja váratlanul megváltak t?le.
– Sanyi, nagyon sajnálom, nincs más választásom. Csökkentenem kell a költségeket. De te remek szakember vagy, biztosan kapnak majd utánad.
Több mint nyolc együtt végigdolgozott év után mindössze ennyit mondott neki a cég vezet?je. A volt igazgató heteken keresztül hívogatta az ismer?seit, míg végre ráébredt, esélye sincs. Noha a végkielégítéséb?l még fél évre futotta, Halmosi rohamosan kezdte elveszíteni az önbecsülését. Még az eredeti szakmájába, tanítani is visszament volna, de mindenütt elutasították. Otthon maradni nem volt kedve, ezért többnyire céltalanul l?dörgött a városban.
De a koldulás az más, ahhoz mindent fel kell adni. Vagy az is lehet, hogy hatásvadász színházi produkció az egész. Mint ezé is, itt.
Halmosi nem bírta tovább, a télikabátja alá beszivárgó légáramtól amúgy is fázni kezdett. A földön térdepl? asszonyhoz lépett.
– Jól figyelj – mondta a rongycsomónak. Megpróbált uralkodni magán, hogy ne remegjen a hangja.
– Kapsz t?lem egy tízezrest, ha megnyalod a kezem. Ahogy elnézem, két nap alatt sem jön össze ennyi. Egy perced van, hogy megcsináld. Hallod? – fejezte be a keszty?jét lehúzva. Gyomra összeszorult az izgalomtól.
A kolduson nem látszott, hogy megértette.
– Harminc, harmincöt, negyven, negyvenöt… – tagolta, amikor egyszerre érezte, hogy az asszony megragadja a kezét, majd lassan végignyalja, egészen a csuklójáig.
– Rendben – húzta el a kezét Halmosi. Nem bírt az asszonyra nézni. – Megkapod a pénzed.
Miközben a koldus tenyerébe gy?rte a tízezrest, hetek óta el?ször ismét embernek érezte magát.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:51 :: Magyar Csaba
