Vandra Attila : A biológia tanár esete a gólyával

Sohase kés? megtanulni valamit…

 

 

Megszólalt a cseng?. Apu indult ajtót nyitni. Persze a kis kökényszem? is azonnal ott kíváncsiskodik: ki jöhetett?

– Szervusz, Levente! – köszönt az ?sz hajú férfi.

– Jó napot, tanár úr! Micsoda meglepetés! Fáradjon bennebb! Melinda, nézd ki jött!

– Szervusz, hát te mekkora lettél, mióta nem láttalak! – csapta össze a kezét. Hát igen röpül az id?, röpül az id?…

Levente várakozóan a lányára nézett, de a kislány csak kapaszkodott apu „szoknyájába”, hátulról kandikált ki apu jobb lába mögül. Levente megunta, s leguggolt szembe fordulva vele.

– Hát nem köszönsz a bácsinak? Tudod ? volt az én biológia tanárom, meg az Anyué is. ? köszönt neked…

– Mit köszönjek? Nem hozott semmit.

Na, igen, ebben a korban bizony elég nagy feladat különbséget tenni az igeköt?s és igeköt? nélküli szavak értelme között. Tudta ezt Levente is, de hát remélte, hogy hátha eljön egyszer a megvilágosodás pillanata… Csakhogy most verhette a fejét a falba, mert ? provokálta ki ezt a választ, s a tanár úrnak is égett a képén a b?r, mert megfeledkezett arról, hogy kisgyermek van a házban.

Levente megpróbálta hatvanhatodszor is elmagyarázni, hogy mi a különbség a „köszönni” és a „megköszönni” jelentése között, ám a kislánynak szemmel láthatóan két füle volt, s közötte er?s a huzat, hiszen ezt az unalmas szöveget már ezerszer hallotta. Nem is érdekelte, félbeszakította a magyarázatot, s inkább lényegesebb dolgok iránt érdekl?dött, mint például:

– Mi jaz a bijológia tanáj?

– A biológia tanár az iskolában megtanítja a gyermekeknek, a növényeket, az állatokat, meg hogy miként m?ködik az emberi test, hol van az embernek a szíve, a gyomra…

– Mijéjt, ?k nem tudják? – csodálkozott el a kislány.

Na, erre a feln?ttekb?l kirobbant a nevetés. Ett?l a kislány megsért?dött, s otthagyta a komolytalan társaságot. Közben megjelent Anyu is, s ketten próbálták magyarázni öreg tanáruknak a kislány bizonyítványát, hogy nem érti a különbséget a „köszönni” és a „megköszönni” között, és kérték a bocsánatot a gyermek viselkedéséért, miközben a tanár úr szabadkozott, hogy nem hozott semmit, de legközelebb… Ett?l aztán a szül?k még jobban szégyellték magukat…

Valahogy aztán a feln?ttek ráuntak a sok szabadkozásra, s bementek a nappaliba. Melinda hamar kiszaladt, hogy f?zzön egy kávét, de még az ajtóból gyilkos pillantást vetett Leventére, mert „Ugye megmondtam, hogy vegyél valami aprósüteményt, amikor lementél az üzletbe, persze te mindig elfelejtesz valamit!”

Miközben Melinda a konyhában foglalatoskodott a tanár úr el?adta, hogy miért jött. A kis kökényszem? közben úgy döntött, hogy feladja a sért?dést, mert ha nem, egyedül kell kuksolnia a szobájában, miközben a feln?ttek jól megvannak egymással, és isszák a pííít, azt a fekete keser? löttyöt. Így inkább megjelent a karácsonyra kapott babájával.

A tanár úr közben megbeszélte már Leventével azt, amiért jött, így örömmel fordult figyelme a kislány felé. Megcsodálta a babát, s a kedves szavai hatására a kislány hamar megbarátkozott vele, s láss csudát az ölébe is felült.

Egy korty a kávéból, egy mese, még egy korty a kávéból, egy találós kérdés, melyikre a kislány tudta a választ, Apu nagy büszkeségére. Aztán megint a babára terel?dött a szó.

– Aztán szeretnél-e egy testvérkét?

– Igeeen! – felelte a kislány.

– Aztán szóltál a gólyának, hogy hozzon neked jöv?re egy kistestvért? – kérdezte a tanár úr.

– A babát nem a gólya hozza, hanem Anyunak a pocijában n?! Hogy te miljjen buta vagy! Te ijjen butaságokat tanítasz a gyejekeknek?

A tanár úr tágra meresztette a szemét a csodálkozástól, apja elfordult, hogy nehogy a gyermek meglássa kuncogását, Anyu, aki épp kifele tartott a tálcával, szinte elejtette a kávéscsészéket, a kislány pedig nagy komolyan nézett a tanár úr szemébe. Amikor magához tért els? meglepetéséb?l, a tanár úr rákérdezett:

– Az hogyan születik meg?

– Az anyukák bemennek a kórházba, és a doktor bácsi kiveszi.

– S mit?l kezd ott n?ni?

– Anyu és Apu nagyon szeretnék, és úgy…

– Igen? És hogyan kerül oda?

Levente kétségbeesetten integetett a lánya háta mögül, hogy a tanár úr ne feszegesse tovább ezt a kényes témát, de a kislány nem jött zavarba.

– Én azt nem tudom – felelte, mintha arra felelt volna, hogy melyik a kedvenc babája, lemászott a tanár úr öléb?l és ment a dolgára. Játszani. Megunta a sok faggatást. Ha a bácsi nem tudja, kérdezze meg a saját gyermekét!

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.02.05. @ 15:58 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 728 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.