Szilágyi Hajni - Lumen : Szíveddel takarózva

Nyomtatás

Ne kérdezz, ne szólj, ne keress,

most elbújok egy kis időre,

úgy ezer évre, vissza a kék-burokba,

anyám ringató csendjébe,

ahonnan egykor jöttem

csupaszon, félve.

Indulj már, ne félj, ne nézz hátra,

hisz én majd követlek álruhában,

angyalként, vagy könnyű sóhajként,

ahogy megálmodsz újra magadnak.

Lábnyomodba lépek,

s ott leszek minden útkereszteződésben,

könnyed sós ízében,

gyermeked első sírásában,

egy apró gyűrődés leszek 

homlokod ráncaiban.

Az ősz barna hangulatában

mezítelenre vetkőző fák kérgébe bújva,

a roppanó tél alá rejtőző hóvirágban,

a tavasszal kacéran táncoló szél

kigombolkozó ölelésében,

mind, mind én leszek.

Érted, neked, veled.

Homokórában apró szem leszek,

de néha majd visszaforgatom az időt,

hogy eléd kerülhessek,

s szemedben láthassam tükröződni a holdat,

és egy nagyot ugorva, csillagok zuhanásával

pupillád mélyre húzódó fényében

visszaálmodjam az árva tegnapokat.

Tükör leszek, előtted, benned,

ujjaimmal megrajzolt

szelíd mosoly az arcodon,

egy finom fintor az orrod alatt.

( Tudod, ahogy csak én tudom. )

És leselkedem majd emlékeinkben,

mikor tested képzeletben hozzám simul.

Csended leszek a zajban,

üvöltés a fájdalmadban,

bársonyos égalja

a rád zuhanó rőt alkonyatban.

Megnyíló kapu a mennyben,

és majd fáradtan a föld alá bújva, 

szavaim jeltelen sírok kőtábláira vésem,

…ott leszek, téged várva,

ezer nélküled-év magányával,

ellopott szíveddel takarózva.