Berta Gyula : Tinta

Igen, kedves olvasó, most már túl vagyok rajta. Ez volt az első… Igen, féltem, de ahogy beléptem ide, és megláttam a sok fehér színű dolgot, és az a jellegzetes illat, vagy inkább, talán szag.       Lefogtak, ahogy beléptem. Mosolyogtak és lefogtak. Majd azonnal elkezdték belém tölteni, egyre inkább, sőt! Annál is inkább, belém.       Eleinte megpróbáltam kapálózva tiltakozni, de ezt nem engedték, „nem felel meg az ilyen viselkedés a hely szellemének”- mondták.       Próbának nevezték a dolgot, és nyugtatgattak, hogy ne ellenkezzek, csak üljek le, ez itt így természetes.       Mondom, nekem ez volt az első, még soha nem voltam ilyen helyzetben, ami talán érthető is. Leültem, és egyszer csak éreztem, mintha szétfeszítenék a lábamat. És szét is.       A velem szemben ülő, egy kedves, fiatal hölgy, mint rájöttem, ő volt az illetéktelen szétfeszítő. Észrevette, hogy nekem nem tetsző a cselekedete, elnézést kért.       Azt hittem, nincs nálam, de egy mégis előkerült, valahogy a belső zsebemből. Ünnepélyesen átadtam neki.        Én is elnézést kértem. Ő azt mondta, megértően: nem történt semmi. Nem értettem, hiszen átadtam neki. Igenis történt!       Ezt illene elismernie, ha már így szemtől szembe voltunk jelen a történések síkján, azonos időben és azonos helyen.       Ahogy túljutottam az elsőn, mondta egy mögöttem álló fehérruhás, fejével felém biccentve, mintha ismerne, adta társa értésére, hogy jöhet a második.       Nem emlékszem az arcára sem a múltból, sem a jelenből.       A jövőből nem jöhetett, mert hogy nézne az ki, hogy egy olyan valaki, aki a jövőből megjelenik, múlt időben érkezne.(had utaljak itt a „jöhetett” szó nyelvtanilag is helyes értelmezésére, valódi tartalmára).Azt el tudnám képzelni (sőt, ha a körülmények nem gátolják, meg is teszem), hogy majd a jövőből fog érkezni.       Ebben az esetben viszont aggasztó a dologban, hogy hova fog érkezni? Hiszen, mint tudjuk, mi itt a jelenben vagyunk. Ha az illető csak a jövővel összefüggésben fog megérkezni, az csak valamikor a jövőben történhet meg, majd, valamikor.       Így viszont soha nem érhet közénk, akik állandóan a jelenben vagyunk, legalább is egyelőre.       Mindegy, végül is, ez az alak, akire sehonnan sem emlékszem, most itt volt, társát arra késztetve, hogy „igen, már rendben van az első, jöhet a második”.A társa hozta is. Nem váratott sokat magára. Hozta… És azt is belém töltötte.       Ez már a második volt.       Éreztem, nem is kell több. Már több sem kellett ennél, úgy betöltötte a gyomromat a kettő, hatalmas káposztás gombóc.       A velem szemben ülő hölgy, már elkészült, túl volt a két gombócon.       Hatalmas gombócok töltötték be jólesően a hasamat.       Hátradőltem, a szék támlája tartotta a hátamat.       Azt hiszem, ezt hívják valahol sziesztának, csak jóllakottan heverni és értetlenül bámulni a világ szemébe.       Fejemet, hogy kényelmesebb legyen a póz, testem számára is, az üvegajtó felé fordítottam, jóleső lazasággal, lassan, megfontoltan.       A pincér, szándékomról meggyőződve, készségesen fordította a kispárnát fejem mögé, majd időnként (ahogy így visszaemlékszem, nem túl sokszor) töltött a poharamba. Halkan szürcsöltem a kellemesen lehűtött sört.       Néztem az üvegajtót, közben mély szippantásokkal élvezhettem az üde, friss levegőt.       Tekintetemet, miközben kényelmesen ejtőztem, egy, az ajtó feletti – igaz, bentről fordított betűket alkotó, de mindezek ellenére azért olvasható – felirat akasztotta meg: ÖNT KISZOLGÁLÓ ÉTTEREM.       Tehát ezért történtek így a dolgok. Nem bántam meg a történések ilyetén alakulását.       A hangulatom már nem volt nyomott, csak a gyomrom táján volt érezhető bizonyos presszió.       Az egésznek a tollam volt az oka…       Nem tudtad, kedves olvasó, talán, miért írtam le mindezt?       Tehát, amint mondtam is, a tollam miatt, csupán.       Itt volt a zsebemben, a zakóm felső zsebéből kikandikálva, és ahogy végeztem az étkezéssel, megfigyelhettem, hogy a toll tartalma, a tinta, sűrű, kék foltokban szétterülve kezd elhelyezkedni zakóm anyagán, eredeti helyéről lassan, de folyamatosan távozva.       Pazarlás – gondoltam -, ha nem inkább papíron tölti be szerepét.       Hát így történt, azt hiszem, ahogy így homályosan visszaemlékszem erre a szép estére…

Legutóbbi módosítás: 2009.02.19. @ 17:48 :: Berta Gyula

Szerző Berta Gyula 0 Írás
Műszaki végzettségű, irodalom és művészet-kedvelő ember vagyok.(amikor forró nyári napon ködszerűen szurkálja bőrödet az eső; amikor segítséget kérnek és nem tudsz ellenállni...-az az én nevem)