János bácsi ügyes kezű fogorvos volt. Mivel jól dolgozott, és a környéken más fogorvos nem volt, sokan jártak hozzá. Megtehette, hogy gépkocsijához sofőrt alkalmazott, aki aztán elvitte beteghez, baráthoz, városba, de akár egy útszéli csárdához is. Mert János bácsi szerette a vígságot. Amíg ő mulatozott, sofőrje, akit zsebből fizetett, türelmesen várt rá. Volt olyan nap, amikor reggeltől estig ott ült János bácsi házának tornácán, mert nem volt fuvar. Máskor meg egész nap hol ide, hol oda kellett mennie a kocsival.
Különös vígság hírében állt a János nap. Ilyenkor a sofőr elment néhány meghívotthoz, és hogy az ünnepi vacsorán pontosan ott legyen, odafuvarozta. De a legtöbb meghívott gyalogosan jött, nem volt az olyan nagy község, hogy ne lehetett volna egy kiadós sétával akár körbejárni. A hely papjai is meg voltak híva, ők is az apostolok lován érkeztek, azaz gyalogosan.
A névnapi köszöntők igazán emelkedetté tették a hangulatot, amit csak fokozott, amikor jött egy zenész cigánybanda, és eljátszották János bácsi kedvenc nótáját is. Mivel számított a cigányok jövetelére János bácsi, a zsebéből elővette a gondosan odakészített ötven forintosokat, ami akkor igen nagy borravalónak számított. Kiment a szobából az udvaron zenélő cigányokhoz, mindegyikkel kezet fogott, s közben egy ötvenest dugott a zsebébe. A banda főnökének pedig egy százast fűzött a hegedűje vonójába. A cigányok még maradtak vagy negyedórát, akkor aztán elbúcsúztak és elégedetten elmentek.
Ismét hangos beszéddel, kacajokkal lett hangos a ház. Kis idő elteltével megjelent egy másik cigánybanda, és ők is eljátszották János bácsi kedvenc nótáját. János bácsi meglepődött picit, de hát ők se mehetnek el kifizetetlenül, húszasokat szedett össze, először a zsebeiből, de mivel az kevés volt hat embernek, vendégeit is bevonta az akcióba. Így ment ki a bandához, kézfogás, húszas zsebbe tevése, de a főnök vonójának feldíszítése egy százassal már elmaradt. A banda még így is vidáman távozott, hiszen máshol a muzsikálásért alig kapnak valamit, itt meg fejenként húsz forintra tettek szert.
Elment tehát a második banda is, a ház ismét az ünnepléstől lett hangos. De nem sokáig! Mert megjelent a harmadik banda eljátszani János bácsi kedvenc nótáját.
Hát ez már gondot okozott. Erre nem készült fel János bácsi, de az egyik pap kisegítette:
— Bízd rám, János bátyám!
Azzal kiment, kezet fogott mindegyik zenésszel, s egy-egy szép szentképpel ajándékozta meg őket, majd kijelentette:
— Az Isten fizesse meg, hogy örömet szereztetek János bácsinak.
Aznap este már több cigánybanda nem jött zenélni.
Később azt beszélték, az első cigánybanda dicsekedését, hogy milyen jól megfizették őket, megirigyelte a másik banda, de meghallotta ezt valahogy a szomszéd falu bandája is, csak ők már későn értek oda.
Legutóbbi módosítás: 2009.02.06. @ 12:32 :: Barok László
