Bárányi Ferenc : Meghalt a 100 éves költő, Anavi Ádám

Igen, három nappal azelőtt, hogy betöltötte volna a bűvös százat. *

 

 

 

Tudtuk, hogy be fog következni, hisz a földi élet véges, de nem hittük, hogy ilyen hirtelen. Tegnap este még felhívott telefonon, hogy megbeszéljük a centenáriumi ünneplést, amire nagyon készült, biztosan izgult is, hogy végre színpadon láthatja a II. Matyi történelmi szatíráját, és nagyon várta a lányát Olgit. Azt már nem tudhatta, hogy meglepetésül kilencvennél idősebb húga is átkel az óceánon, hogy vele találkozhasson. Vidám volt és bizakodó…

         Anavi Ádám maga a történelem, halálával Temesvár szegényebb lesz. ő volt Románia legidősebb költője, nekünk magyaroknak a „tanár úr”, hisz több ezer embert tanított és százezren olvasták verseit, színdarabjait.

         Anavi Ádám (Frucht Ferenc) tordai születésű, a kolozsvári egyetem végzettjeként került Temesvárra, ahol kortársa volt Markovits Rodionnak, Reiter Róbertnek, Franyó Zoltánnak, Endre Károlynak és hál’ istennek nekünk, akiket tanított. Tanított és írt, tucatnyi verses kötete és színdarabja jelent meg 1944-től napjainkig. ő volt a magyar irodalom szervezője, mestere, lelke Temesváron. Úgy hozzátartozott Temesvárhoz, mint az opera, a Dóm tér és a sárga villamosok, Anavi Temesvár díszpolgára, irodalmi büszkesége.

         Nem politizált, nem vádolt senkit és soha se panaszkodott. Huncut mosollyal, kifogyhatatlan humorral felülről tekintett a vergődő világra. Azt hiszem az utolsó gondolata ez lehetett: „Ti most az én százéves születésnapomra készültök, de én megtréfállak benneteket, nem leszek veletek.”

         De velünk van tanár úr és velünk is marad, amíg csak élünk.

         A jóisten kegyes volt hozzá, hirtelen halt meg, nem szenvedett, mert jó ember volt. Nyugodjék békében, Tanár úr!

 

Anavi Ádám: 1909-ben született Tordán, költő, színműíró, 1928 óta publikál hazai lapokban, jelenleg Temesváron élt. Első verseskötete Hess, szegénység címmel 1944-ben jelent meg, a legutóbbi versválogatás, Válogatott versek pedig 2004-ben, az Irodalmi Jelen Könyvek kiadásában.

 

Történelmi lábmosás

Anavi Ádám

 

Robbanások, rakéták, aknák

sehogyse hagytak engem békén —

lesunytam fűzfák árnyékában

a Szent folyó forrásvidékén.

…És ott volt ő is!

S hogy beszéd közben

az idő ne teljék hiába, —

egykövön ülve mostunk lábat

a Jordán mellékforrásában.

S a Mester szólt:

Hűsít a víz, az ösvény hallgat,

tán nem zargatnak itt a csendben. —

Nagyon nehéz olyannak lenni,

milyennek ők képzelnek engem.

Szavamat szájról szájra adják,

mondják: üdvözít, mint az Éden, —

pedig ajkukon csiszolódik,

úgy fényesül képes beszédem.

Ha igém perlekedők várják,

nincs kibúvó, se mentő korlát, —

kétfelől sarokba szorítva

születnek meg a parabólák.

A nép kérdez. Szorít a császár,

egy téves szó — s a város lázad.

Akkor száll ajkamra a nagy kegy,

a mindenkit békítő példázat.

Betegek jőnek hozzám, — szóljak,

érintsem őket gyógyitólag.

S mert hisznek bennem, vagyok sokszor

nem bot — de hitcsinálta doktor.

Ha most a pusztában eltűnnék,

vagy a városban kivégeznek, —

az Isten se állhat elébük,

hogy megtegyenek

prófétának vagy új istennek.

Elhallgatott a Mester — hosszan

időben messze nézett, hátra, —

s a pezsdítő forrás vizében

gondolt egy másik lábmosásra,

mikor lábát egy asszony szőkevörös

hajában megtörölte.

… És fáradt volt.

Az emberek közt

három napja és három este

szemére húzott köpenyében

Mária Magdolnát kereste.

 

Fölösleges vers a fölöslegessé vált versről

Anavi Ádám

 

Şerban Foarţának

 

Nem élek mindig vidáman

kis költői irodámban.

Mondták már: az irodalom

ha rossz —, akkor iroda-lom.

… Nem kérdem, mi a végtelen,

mindig másról elmélkedem.

Megzavarnak a nagy nevek,

állítva is csak kérdezek.

 

Kifagg… kifagg… kifaggatom —

Eljön a nap,

mikor tőlem hajába kap

az a Rousseau János Jakab.

 

— Az életről miért törte

fejét Johann Wolfgang Goethe?

És nem tudom, hogy hol ír-e

az a tudós Voltaire?

Angol, norvég, dán vagy ír-e?

Az biztos, hogy nagy a híre.

S a nyomorult Hugo Victor, —

csak mázoló volt, vagy piktor?

Templomra mért pazarol a

nőket jól kezelő Zola?

Hogy lehet mindig oly nyafka

az az érthetetlen Kafka?

Varázshegyét is megmásznám,

kezem ha fogná Thomas Mann.

És mért visel mindig tarka

kabátot az a Pertrarka?

Honnan tudjam, kiket szánt —

a Pokolra a nagy Dante?

Szerelmekben — írja száz szó —

sosem volt plátói Plátó.

Mint cselekszik, — s mindig jót-e

Cervantes meg Don Khihóte?

Tollát mért hordozza hátsó

zsebében az a Bernát Só?

Mikor hozzá jön Krimhilde,

mért közömbös Oszkár Wilde?

Csillagok közt mért botorkál

Diurnusi Szent Bodor Pál?

S a bankjából mennyit vesz ki

az kártyás Dosztojevszkij?

Szebb világot hirdet Gorkij —

de ettől még jókedvedben

a bőrödből ne ugorj ki.

A költészetből hány embert

ábrándított ki Heisenberg?

Rég megmondta Maimonidesz! —

De te nem hitted, hogy így lesz.

Hitelt ma ki előlegez

a versnek, ha fölöslegeső

Végelgyengül a vers… Ámde

mért tőri ezt Heinrich Heine?

ők mondták… akárki lássa!

Raszkolnyikov meg Natása:

gyengül a versnek hatása.

A kompjuter aláásta!

 

Mikor hívja képernyője,

a kompjuter egérkéje

cincogva szalad feléje,

Kisajátítja — meglátod —

saját kézaláírásod!

A versfény szürkébe olvad.

KÖLTŐ, lemondtak terólad.

OLVASÓ… tovább ne olvasd.

Versem, tőled ellágyul a

szívem.

Ölel: GYANTA GYULA

 

A hitelességért felel:

Anavi Ádám

 

 

Legutóbb szerkesztette > Bárányi Ferenc
Szerző Bárányi Ferenc 28 Írás
Nyugdíjas reanimátor főorvos vagyok. Temesváron élek. Tagja vagyok a Román Irószövetségnek és a Magyar Orvosírók Társaságának. Most megjelent regényemet szeretném elhozni a Toronyba.