Vandra Attila : A telefonszámla

Sok vállalatnál kelt vihart a telefonszámla, mert hát magánbeszélgetés is van a viágon. A történet alapja megtörtént eset, de kissé kiszíneztem…

 

 

 

Pölöskey, a cég tulajdonosa végigfutott a kiadásokon. Mib?l lehetne még lefaragni? Amikor a telefonszámlához ért, csuklani kezdett. Na, ez aztán több a soknál! Azonnal hívatta a könyvel?n?t:

– Piroska, kideríted, hogy mit?l ilyen magas ez a számla! Ez már több a soknál!

– Nekem is felt?nt, hogy az e havi…

– S akkor miért nem néztél utána? Mire kapod a fizetést? Nem azért fizetlek, hogy elcsodálkozz az ilyesmin!

– Pölöskey úr, gondoltam, hogy a külföldi partnerek…

– Maga ne gondoljon, hanem nézzen utána. Részletes elemzést kérek irodákra lebontva.

– De Pölöskey úr mondta, hogy ne kérjünk részletes számlát a telefontársaságtól, mert spórolni kell, és…

– Akkor most kikéri, s ha megvan, jelentést kérek! Ez már több a soknál!

– Mi a francért kell megint rendkívüli gy?lést tartani? Hogy lehet a munkával haladni, ha állandóan gy?lünk… – fakadt ki Csíky, a tervezési osztály f?nöke. 

– Jobb, ha befogod a lepényles?det, mert a boss paprikás valamiért – intette le Váryné.

Kisült, hogy ez egy nagyon finom kifejezés volt Pölöskey lelkiállapotának jellemzésére. Ahogy belépett a gy?lésterembe kivörösödve üvöltözni kezdett. Amióta ?ket is érinteni kezdte a gazdasági válság a egyre idegesebb lett, s egyre többet kiabált. Csíkynek betelt a keser? pohár, nem tör?dve Váryné intelmeivel, közbeszólt.

– Pölöskey úr, elegem van abból, hogy villámhárítónak használ bennünket a gazdasági válság miatti veszteségeiért, s olyan hangnemben beszél velünk, ahogyan más valami rühes kutyákkal se szokott. Hogy úgy kezel bennünket, mint akik szabotázsakciókat szerveznek! Keressünk új szállítókat azok helyett, akik nem tudják a szerz?déseiket betartani, keressünk, új piacot a termékeinknek… Mondja Pölöskey úr, hogyan lehet megoldani ezt telefonálás nélkül? Nem az Antarktiszi nagyanyánkkal csevegünk órákon keresztül, hanem…

– Csíky úr, tudtommal ez nem a tervezési osztály feladata… – szakította félbe Pölöskey. Egyébként ön hogyan magyarázza meg ezt a telefonszámlát? – kérdezte éles hangon a Csíky orra elé csapva a tervezési osztály beszélgetéseinek kimutatását. Ezt a két beszélgetést például a tervezési osztály melyik partnerünkkel folytatta le?

– Mi vagyok én, magándetektív? Tervezzek, vagy telefont nyomozzak? – morgott magában Csíky, miközben a kimutatásra pillantott, de azonnal a torkára is fagyott a szó.

– Azonnal kiderítem, Pölöskey úr… – dadogta fülig vörösödve, majd felállt, és kiment.  

– Szabó és Kovács, azonnal gyertek az irodámba! – vágta ki az ajtót, majd választ se várva becsapta maga mögött.

Imre kiejtette a tollat a kezéb?l, Jóska pedig lemerevedett, mintha folyékony nitrogénnel öntötték volna le. A keze, amelyben az alma volt, amelyet épp majszolt, megállt félúton a szája felé. A f?nökükkel tegez? viszonyban voltak, együtt kártyáztak csütörtök délutánonként, Úristen, mi történt? Felocsúdva kissé, Imrére pillantott.

– Ezt mi lelte? Azt hiszem, rábasztunk a sompolyra… 

A f?nök ajtaja el?tt egy ideig noszogatták egymást, hogy melyikük lépjen be els?nek a dühöng? oroszlán barlangjába. Nem volt elég a viharszag, hanem még az is kérdés volt, hogy az el?bbi jelenet után tegezzék vagy magázzák a f?nöküket. Végül Szabó Imre áldozta fel magát.

– Megmagyaráznátok ezt? – kérdezte Csíky Pista vésztjósló hangon.

Jóska füttyentett, amikor meglátta a végösszeget.

– Ezt a számot ki hívta többször is munkahelyi kötelessége részeként? – mutatott rá két beszélgetésre,

Jóska és Imre szeme egyszerre futott végig azon a két soron, melynek a végén csillagászati nagyságrend? szám állt, az „ár” oszlopban.

– Az erotikus vonal… órákon keresztül…

A f?nök el?bb Imrére, majd Jóskára nézett kérd?en, majd néhány véget nem ér? pillanat után megsürgette a választ:

– Ki volt? Választ várok! De azonnal!

Imre és Jóska egymásra néztek. Egy ideig méregették egymást, majd mintegy parancsszóra egyszerre fordultak f?nökük felé.

– Én nem!  Jelentették ki kórusban.

– Na persze, várható volt, hogy ennek nem lesz gazdája. De nekem ne meséljétek, hogy nem vettétek észre, amikor a másik mellettetek ugyanazon a napon kétszer is munkája helyett ilyesmivel foglalkozik! S annyira belemerültetek a munkátokba, hogy közben nem figyeltetek erre fel, s nem volt szükségetek közben ennyi ideig a telefonra?

– De én tényleg nem… – kezdte Jóska.

Eközben Imre még egyszer a kimutatásra sandított, s szeme megakadt a dátumon. Megkönnyebbülten és diadalmas hangon szakította félbe Jóska magyarázkodását.

– Én azon a dátumon szabadnapos voltam! Temetésen voltam…

Két szempár meredt Jóskára. Jóska érezte a két megvet? tekintetb?l, hogy épp elképzelik, ahogyan ? pornósite-ot tölt le az internetr?l, félkézzel a telefonkagylót tartja, amelyben egy n?i hang liheg kéjesen, miközben a másik kezével épp kézimunkázik… Úristen, s most ezt a számlát vele fizettetik meg! – villant belé a felismerés. Mert ezt most már a szenteltvíz se mossa le róla! Vajon menesztik is? Agya turbóra kapcsolva görcsösen kereste a menedéket, de úgy, mint egy autóé, melynek a kerekei a leveg?ben vannak. Egyetlen épkézláb gondolat nem jutott eszébe.

– Hááát, azt szeretném látni, amikor te ezt Ildikónak elmeséled… – váltott egy percnyi csend után hirtelen kajánra Imre hangja.

– De… De… De tényleg nem én voltam… – dadogott Jóska. – Esküszöm! – nézett rémülten hogy egyikre, hol a másikra.

– Hogy idáig degradálódj, ccccc! – vájkált tovább Imre a sebben.

Csíky Pistának viszont gyanús lett a hangnem. Ez a hang nem gúnyos volt, sem megvet?, hanem az örökké heccel?d? Imre jól ismert hangja. Gyanakodva nézett Imrére, akinek a szája szélén a megszokott pajkos mosoly bujkált.

– Ki vele! – szólt rá.

– Aznap, amikor temetésen voltam, meszelték ki az irodát! – válaszolta vigyorogva. – Jóska se volt az irodában!

Csíky Pista megkönnyebbülve akkorát fújt, hogy az íróasztalon a papírok felrepültek, mintha forgószél támadt volna. Kovács Jóska az öklét mutogatta Imrének: “Ezért megfizetsz még!”

– Én inkább egy láda sört fizetnék neki! – látta meg Csíky Pista a mozdulatát. Ha kés?bb sikerül is tisztáznod a vezet?ség el?tt magad, addigra már a fél Székelykeresztúr err?l beszélne… Meleged volt, mi? – kuncogott most már ? is.

– Az Isten bassz-ketcip?ben jár táncolni! – rogyott le a székre Jóska. E volt a kényelmetlen szitu!

– Menjetek, a dolgotokra, én telefonálok annak a cégnek, amelyik a szobafest?ket küldte, majd megyek vissza a vezet?tanácsba. Holnap erre iszunk! Nálam! Képzeljétek el, ha én kellett volna kirúgjalak!

Imre és Jóska átmentek az irodájukba. Alig ültek a számítógépjük elé, megcsörrent a telefon. Jóska vette fel.

– Csilla… Kissé idegesnek t?nik… – nyújtotta át Imrének.

– A cég, amelyik a festést végezte, ellenvetés nélkül vállalta, hogy kifizeti a beszélgetés árát. A fest?t meg kirúgják – nyitott be boldogan Csíky Pista. – Mi történt Imre? Citromba haraptál?

– A Rádió Sánc már terjeszti, hogy az irodánkból naponta beszélnek az erotikus vonallal. A feleségem is tudja már, Piri telefonált neki… – Kérlek magyarázd el neki, hogy mi történt valójában. Hátha neked elhiszi… – adta át a kagylót kétségbeesetten.

– Jaj, neeee! Ha már Piri is tudja, akkor holnap már egész Hargita megye err?l beszél…

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.01.25. @ 10:49 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 725 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.