Neszti néni

*

 

 

Sovány, kissé hajlott hátú nénike volt. Vékony lábaival olyan nagyokat lépett, utolérni szinte soha nem lehetett. Fejére jókora kendőt húzott, alig látszott ki belőle sápadt, sovány, ráncos arca. Kezeit mindig hátrakulcsolta. Úgy lépegetett. Orra hegyén fekete folt árulkodott kíváncsi természetéről. Akkoriban, a mi utcánkban a deszkakerítések kátránnyal voltak lekenve. A szomszédok kerítésein olyan ügyesen tudott be-bekukucskálni, hogy ezt lehetetlen lett volna utánozni. Nélküle nem történt úgy esemény, amiről Ő nem tudott volna. Nem zavarta, hogy kíváncsi természetéről minden szomszéd tudott. Azt hiszem a legnagyobb szórakozást kíváncsiságának kielégítése jelentette számára. Nem is haragudott rá senki ezért. Afféle kapuőr szerepet töltött be a mi utcánkban.

Első osztályos voltam, hat éves alig múltam. Anyám minden második héten hatra járt dolgozni, hogy el ne késsek az iskolából, ébresztésemmel Neszti nénit bízták meg. Ő nagy örömmel vállalta el. Végre nagyon fontos embernek érezhette magát, s komolyan is vette ezt a megbízatást. Háromháznyira lakott tőlünk. Sokat nem tudtam róla akkoriban. Azt hiszem ma sem sokkal többet.

Kicsit féltem tőle. Reggelente, amikor ébredéskor először őt pillantottam meg, első látásra kicsit ijesztően hatott. Arcán mindig valami furcsa, fürkésző tekintet ült. Sosem láttam mosolyogni. Egy reggel sem mulasztotta el feladatát. Én sokszor gondoltam, hátha ma nem jön, hátha ma elfelejti. De ő jött rendületlenül, egy reggelt sem hagyott ki.  Félelmem később sem hagyott alább. Anyám hiába bizonygatta nekem, hogy Ő nem boszorkány, csak kicsit csúnyácska, hajlott hátú. Szeme alig látszott ki a nagykendő alól. Én másképp láttam. Még nagyon hittem a mesékben. Ahogy tanultam olvasni, egyik mesét a másik után olvastam ki. S így jól ismertem a boszorkányokról szóló történeteket. A mi Neszti nénink épp olyan volt, mintha egy meséből lépett volna ki. Akkor én így éltem meg, s a képzelőerőm is nagyban hozzájárult, hogy összekeverjem a valóságot és a mesevilágot.

Fél évnél tovább nem tartottak ezek a szörnyű reggelek, mert igyekeztem hamarabb felkelni, mint ahogy ő megérkezett. Már az utcaajtóban elkezdte kiabálni a nevemet. Olyan hangosan kiáltozta, hogy ettől az egész utca gyereknépe felébredhetett volna. Mire a szobába ért, én már gyors léptekkel készülődtem. Pár pillanat alatt megmosakodtam, gyorsan felkapkodtam a kikészített ruhákat s nem egyszer megesett, hogy az iskolatáskával a hátamon kaptam be a reggelire készített falatokat. Meg is dicsért sokszor, hogy milyen ügyes és friss vagyok. Ha tudta volna, hogy mekkora érdeme volt abban, hogy én akkor olyan gyors voltam. Jó kis lecke volt nekem a „nesztinénis” hét, mert a következő héten már nem mentek ilyen gyorsan a reggeli tennivalók.

Volt rá eset, hogy elaludtam, nem vettem észre az utcaajtó jellegzetes, nyikorgó hangját. Ilyenkor nemegyszer előfordult, hogy vékony, csontos ujjaival rángatta a paplanomat, úgy költött. No, ezeket nem kívánom senkinek. Ahogy kinyitottam a szememet, már egyik lábam itt a mások ott. Úgy pattantam ki az ágyból, mint akit jól oldalba billentettek. Valahogy sehogy nem illett az ébredésembe Neszti néni vasorrúbába képe. Ha valami szépről álmodtam, az álom befejezését sose tudtam meg. Ezek nem voltak kellemes ébredések. Arra volt jó ez a reggeli ébresztés, hogy gyorsan megtanultam, hogyan lehet reggel tempósan elkészülni. Menekültem is, minél hamarabb el otthonról, mert ha Neszti néni utolért még megfésülte a hajamat is. Nagyon szerette fésülni, simogatni, a copfomat fogdosni. Én meg nem nagyon kedveltem ezt a szokását.

Amikor jöttem hazafelé az iskolából, Neszti néni már várt a sarkon. Mindenről tudni akart, ami történt velem aznap. S tudott is, mert kikérdezett. S közben nem mulasztotta el megsimogatni barna hajtincseimet. Hajam növekedésének ő volt a legjobb megfigyelője. Lehet, hogy azért nőtt olyan gyorsan a hajam akkoriban, mert ő a szemeivel is növelte, ahogy a jó gazda az állatait.

Neszti néni később már nem sok szerepet töltött be az életemben. Délutánonként még sokáig várt az utcasarkon. Aggódva figyelte növekedésemet, hajam hosszát, iskolai előmenetelemet. Azt hiszem nagyon szeretett engem. Ennek ellenére én sosem szerettem. Nem sokan szerették őt a környéken. Ma sem tudom az igazi okát. Különös ember volt. Mindig csak a mások dolgai érdekelték, de a saját életébe nem engedett bepillantást senkinek. Az csak az övé volt.

Neszti néni mókás, hóbortos lénye a mai napig elevenen él bennem. Már régóta tudom, hogy boszorkányok is vannak, nem csak a mesékben, de azok egy cseppet sem hasonlítanak Neszti nénire.

           

           

 

 

32látogató,1mai

Szerző Szulimán Eleonóra 166 írás
"Az állatok segíthetnek minket hétköznapjainkban, az álmainkban és a meditációnkban. Mivel az emberek előtt teremtettek, közelebb vannak A Forráshoz, és szövetségeseink, vezetőink, barátaink lehetnek a teljességhez vezető úton."- Inuit eszkimó asszony

15 Komment

  1. Láttam magam előtt a novellát megelevenedni, főleg a kukucskálást, meg persze a többit is.
    Az engem is meglepett, hogy később nem jutott szerep az életedben számára, de elfogadom ennyi volt.
    Neszti néni emléke ezzel a novelláddal tovább él.
    Hogy miért volt ilyen, azt kisslaki megírja.

  2. Ahogy Te írtad, hogy később se tudtál többet a néniről, csodálkoztam is azon, hogy akkor miért lett novellahős Nálad? Kedvesen és remekül leírtad a reggeli ébresztésedet, és a magatartásodat, érzelmeidet iránta, de a történet végén is homályban maradt a néni élete, érzelmei, vágyódásai.
    Azt viszont megjegyeztem, hogy – “sohasem látták mosolyogni” – Lassan már kibontakozódik egy novella körvonala, amelyben megírom a néni igazi, (kitalált) történetét, és a nagy szerelmét a péceli főhadnaggyal. Akkor megtudja a világ, hogy miért nem mosolygott soha az a keltegető néni.

  3. Ha boszorkány lett volna akkor egészen másképpen irtad volna meg ezt a történetet. És nem is biztos, hogy emörizted volna az emlékét az emlékezetedben a szép emlékek közt. Mer hajlamosak vagyunk csak a szépre emlékezni. De ez ugye természetes is. A rosszra kellemetlenre is emlékszünk persze de nem igy

Hagyj üzenetet