FOLTOK A KRUMPLIN
Új év, régi krumpli, mit is keresnék mást ilyenkor.
Jó, hogy van, ezt lapátolták régi képeken, télen,
A vagonokból, éhez? Budapestnek, vödörbe,
Boldog, kinek jutott egy szívlapátnyi; vitte, f?zte.
Új év, régi krumpli, hálós zsákból kiszedni, mosni,
Meghámozva, apró kockákra vagdalni, megf?zni.
Sós legyen vize; lássunk neki a vagdalkozásnak,
Íme az els? mosnivaló. Le a csírát, félre, komposztba.
Új év, régi krumpli. Nem burgonya, az úri helyen van,
Krumpli ez mindenestül, formás, asszonyos, harapni
Való, kár a kés alá – vélném -, olyan makulátlan.
De ha jobban nézem homokszín testén: apró sebek.
Új év, régi krumpli ez mégis, itt-ott serkent foltok;
Mert nincs, mi oly szép itt e földön, mint lelki szememnek,
Hisz hazudik e kártófel naccság, riszálja csupán
Nekem, a naivnak, bámész férfiúnak a koffert:
Új év, régi krumplija, nem több, de a sok apró seb
– megannyi gyerekcsíra, ahonnét húzna föld alatt
a sok vezeték, és föl; fölemelkedne a vége,
levéllel tárulna az égbe, a fénybe, a napra.
Én meg késsel állok itt, szemölcsre sebész, hogy vágjak…
Új év, régi csíra? – Ó, asszonyom, esdem, bocsánat!
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:52 :: Petz György
