Budai János pszicho-terapeuta átviharzott a várótermen. „Szent Habakuk, mi van ma itt! Valaki hirdetést tett fel, hogy aki ma hozzám jön kivizsgálásra, azok között díjat osztanak ki?” – morgolódott. „S épp ma késtem el!” Szokása szerint szemrevételezte a pácienseket, miel?tt a rendel?jébe lépett. Megint itt van a n? a skizofrén kislánnyal. Már mondta neki, a múltkor is, hogy pszichiáterhez kell fordulnia. De hát hallotta a „doktor úrnak” a jó hírét. Hiába mondta neki, hogy ? nem orvos. Na, mindegy. A depressziós sz?ke kislány, aki elvesztette az apját. A tanulási nehézségekkel küzd? fiúcska. A sz?ke fiút, aki épp a f?t?testre állt fel, még nem látta. S azt a csendes barna fiúcskát sem az ötven körüli zöldkabátos n? mellett. Vajon az édesanyja vagy a nagymamája? Ennyit tudott szemrevételezni, majd bement a rendel?be, átöltözött, majd kiszólt:
– Kérem az els?t!
Édesanyja ölbe vette a sz?ke kislányt, s becsukta maga mögött az ajtót.
A váróteremben mindenki ült a székén. Az egyik férfi felállt, s leszedte a f?t?testr?l a sz?ke fiút, s leültette maga mellé. A fiú egy ideig pókot kezdett tanulmányozni a falon, majd megunta. Egy ideig ült a széken, de közben ide-oda nézett, lába pedig dobolt. Apja rászólt, mire a fiúcska abbahagyta, de ujjaival kezdett dobolni a széken. Apja finoman lefogta a kezét. Erre a fiúcska felállt, s elindult felfedez? útra, s kiment a folyósóra.
– Ne menj el – szólt utána az apja –, mi következünk.
A fiú leült a székre, de megint dobolni kezdett.
– Miért nem tudsz olyan szépen ülni, mint az a fiúcska ott a zöld kabátos néni mellett? – fakadt ki a férfi. Nézd, milyen szépen ül! Úgy szégyellem magam, mindenki minket néz!
A zöld kabátos n? büszkén nézett körül. Ã??ket hozták fel jó példának!
Ám egy id? után csak kinyílt az ajtó. Édesanyja kézen fogva vezette ki a sz?ke kislányt.
– Kérem a következ?t!
A férfi bement a nyughatatlan fiúcskával. Kint fellélegzett mindenki. Csöndben várakoztak, míg ki nem nyílt újra az ajtó.
– Nem súlyos. A gyermek hiperkinetikus. Kezelhet?, de nem szeretnék se önök, se a tanárai helyében lenni, a következ? periódusban. Hihetetlenül fárasztó egy ilyen gyermek. De megoldjuk, bízzon benne. Várom holnapután – mondta a terapeuta búcsúzóul, majd megint kiszólt a váróterembe. – Kérem a következ?t!
A zöldkabátos n? lépett be a rendel?be, 6-7 éves kisfiát terelgetve. Köszönt, majd a gyermekhez fordult:
– Köszönj szépen! Megegyeztünk otthon, hogy szépen köszönsz a pszichológus bácsinak!
– Kezicsókolom! – mondta a fiúcska alig hallhatóan.
– Üdvözlöm önöket – fogadta a köszönést Budai. – Üljenek le! – mutatott a két szék irányába.
– Ülj le szépen, s ne nyúlj semmihez! – mondta a mama.
– Na, hogy hívnak kisöreg? – fordult az orvos a fiúcskához. Fel kell vennem az adataidat!
– Felelj szépen a bácsinak! Mondd meg szépen, hogy hogyan hívnak!
A „kisöreg” elébb az anyjára nézett, majd halkan felelt:
– Pistike.
– Mondd meg szépen az egész nevedet! – szólt rá az anyja.
– Szamosi Pistike.
– Szamosi István. – javította ki a mama. Mondtam otthon, hogy amikor a nevedet kérik, hogyan kell szépen felelni. Felelj szépen, hangosan, értse a bácsi!
– Szamosi István – suttogta a gyermek.
– S hány éves vagy?
– Mondd meg szépen a bácsinak! – szólt megint közbe a mama.
– Hét…
– Még nem vagy hét, csak jöv? hónapban leszel…
Budai az anyához fordult.
– Az adatlapjához fel kell vennem a gyermek adatait. Kérem, diktálja. Születési helye…
– Brassó.
– Dátuma…
– 2001 December 2.
– Anyja neve… Apja neve… Együtt élnek? Hány éve házasok? Egyetlen gyermek?
Amíg írta az adatokat, Budai félszemmel a gyermeket figyelte. A fiúcska rápillantott az asztalon lev? kisautóra. Épp elérné a kezével… Majd az anyjára nézett.
– Szépen üljél… Viseld szépen magad… – szólt rá az anyja kedves hangon észrevéve a pillantását. A gyermek szófogadóan hátrad?lt a széken és egykedv?en nézett maga elé.
– Mi a panasz? – Kérdezte a terapeuta, amikor befejezte az adatok felsorolását.
– Otthon nincsen baj vele. Rendkívül szófogadó gyermek. Kés?n érkezett, már nem is reméltük, hogy gyermekünk lehet. Mindent elkövetünk, hogy meglegyen mindene, mindenki szeretettel övezi körül, s a legjobb nevelést kapja. Az óvón? panaszkodott rá, hogy visszahúzódott, s jó lenne, ha megvizsgáltatnánk. S arra is panaszkodott, hogy makacs, pedig otthon nagyon szófogadó, sohasem felesel. A régi óvó-nénije is nagyon dicsérte, hogy milyen jól nevelt, illedelmes gyermek, nem, mint mások. Mint mondtam, nagyon igyekszünk, hogy a legjobb nevelést kapja. Kint a váróteremben is megdicsérték. Csakhogy a régi óvó néni nyugdíjba ment, s most új óvó nénijük van. Ez az új, fiatal óvón? mondta, vizsgáltassuk ki, meg is lepett, hiszen soha senki sem panaszkodott rá. Annyira jó gyermek. De hát inkább elhoztuk, ami biztos, biztos. Sohase bocsátanánk meg magunknak, ha valami baja lenne, s nem vettük volna elejét.
– Kettesben kell maradnom egy kicsit a gyermekkel. Kérem, fáradjon át a bels? szobába. Majd hívom.
– Fogadj szót a pszichológus bácsinak! – mondta a n? – és felelj szépen a kérdéseire. Én itt vagyok a túlsó szobában. Ugye jól viseled magad?
A n? átment a másik szobába. A fiúcska kíváncsian nézett a férfire.
– Állj fel!
A fiúcska felállt.
– Ülj le!
A fiúcska leült.
– Állj fel!
A fiúcska az ajtóra nézett, amely mögött édesanyja tartózkodott, pillanatig habozott, majd felállt.
– Ülj le!
Ez már sok volt. A gyermek keresztbe fonta a karját, és dacosan nézett szembe a terapeutával.
– Nem ülsz le? Akkor állhatsz. Választhatsz.
A fiúcska er?sen zavarba jött. A férfi elfordult, s látszólag valamit tevékenykedett a polcon. A tükörben figyelte a gyermeket, aki nem tudta mit tegyen. Az ajtóra pillantott, majd a terapeutára. Egy ideig zavartan állt, majd leült. Karja nem volt többé összefonva. A terapeuta elmosolyodott.
– Hívd be anyut! Vagy hívjam én? – fordult a gyermek felé.
A fiúcska szó nélkül felállt, és behívta az anyját.
– Már kész is?
– Igen, a mai napon csak a diagnózis felállítására szorítkozunk. Súlyos személyiségzavara van. Hosszadalmas terápiára van szükség. Minél hamarabb megkezdjük, annál jobb. Ha jót akar a gyermeknek, nem halogatja. Holnap délután kett?kor várom.
– Súlyos? – kérdezte a n? aggódó hangon. – S nem lehetne más órában? Fél kett?t?l ötig aludni szokott.
– Épp azért jöjjön abban az id?pontban. Akkor nyugodtan eljöhet otthonról, míg a gyermek alszik.
– Tessééék?
– Jaj, bocsánat, nem fogalmaztam világosan. Önt várom kezelésre. S szeretnék a férjével is találkozni. A gyermek érdekében.
Legutóbbi módosítás: 2008.12.09. @ 12:00 :: Vandra Attila
