Tóth Irén (Morci) : 243. piszkozat tizenhét év házasságról

Ez itt az elrontott életképek csarnoka.

Itt nemcsak a vászon,- a fal is folthátán folt, paca.
Tárlat, amit elvettél, vagy másokkal elvetettél.

Az elején kéz a kézben,

bozontosan, világváltva,
alternatív jöv?képünket karcolva
olvadó jéggel rohanásunkkal szembefutó fákra.
Szerettünk.
Nem tagadom, hogy én is.
Sz?zfehér szívvel mosolyt vetítettél a porba nekem,
lefotóztad a megnemszületett hét gyereket,
neved adtad hozzám.
Aztán rám borítottad a magány üvegbúráját,
ne nézzen, ne érintsen senki.
Imádkoztál értem- magadnak,
felrepített számról térdelve csókoltad le
ráalvadt kezed nyomát.
Mert szerettél.
Ez itt az elrontott életképek csarnoka.

Kitépett hajcsomómmal festettél tizenhét év vért
a legnagyobbra, és oda a kisebb képre mellé
még tizenkét év átkot.
Mert más ne szeressen.
Már nem is protestálok,
akkor hiába volt bennem Isten instant,
ha nem tudtam rányelni elég forróvizet,
és stigmáimba is mindig borsot fújtak,
zanzám köré az én piramist épített,
mikor már szilánkokká tapostad.

Én nem tudtam körbeírni a halált,
mikor késed a torkomon majdnem eret talált,
amikor elt?nt a fájdalom,
csak ?r volt, a nemleszholnap kilátástalansága,
meg a mi lesz a gyerekekkel, jaj, anyám segíts!
mert a kurva élet, ha szar is, de kell!
Mélybemerült depresszióra tán inni kéne.
Hát ittam, és már nem tudom,
hogy miért mentem veled tovább

‘kés a kézben,’

és hogy ki volt az ostobább
a narancs – kandallós öregségkép okán.

Ébredés után semmibeszöktem,
három gyerek, méhigtelt nylonszatyor,
szívem gyerekszemekben olvad,
amíg a májad szétrágja valami oldat.
Most is szúr, ha újra bántanak,
de kínzókamrából, kerékbetörésb?l,
kényszerakaratból már elég,
meghúztam a krétakört,
aki belép nem lát tisztátlannak
T?led.
Leoldottalak.

Még fog az átkod,
de majd szeretnek újra,
az est vállamra sálként terül,
utolsó sugarat kapok rá flitterül,
mert ahogy régen öltem volna érted,
most Téged.

Kiirtalak.
Számot vetettem.
Kiírtalak.

Nézem még kicsit a képeket,
aztán rózsaszín selyemre festek
reménykék eget,
k?baltával piramist bontok,
fogatlan, vérz?ínnyel átrágom a kötelékeket.

——————————————————

Kedves Morci, ezt inkább a naplódba…

Legutóbbi módosítás: 2008.12.22. @ 07:36 :: Tóth Irén (Morci)
Szerző Tóth Irén (Morci) 0 Írás
Tóth Irén vagyok, de sokan csak Morci néven ismernek, s mivel amúgyis van már az oldalon szerző ilyen néven, inkább használnám a rég bevált nickemet.:) 2 éve lesz lassan, hogy a Mikulás tollat adott a kezembe, azóta próbálom forgatni - versben és prózában is.