Kováts Péter : A varázslat vége

Ha már a csoda sem segít

 

Dermedten várok,

álmaimba bújva.

Varázsló köntösömnek

elszakadt az ujja.

Csillogó varázsporom is

lásd régen elfogyott,

magamra hagytak már,

mind az angyalok.

Hiába bocsátok Rád

b?vös mágiát,

ez a hókusz-pókusz

igazán nem hat Rád.

 

S csak nézel rám,

?szinte döbbenettel,

szép szemed sarkában

megdermedt fényekkel.

Nem érted, fel sem foghatod.

Hol nem vetettél „magot „

hogy fakadhat „élet „

s a sarjadó virágot,

bizony gyomnak nézed.

A csönd jeges pajzsát,

magad elé tartva,

várod biztos türelemmel,

hogy e hiábavaló lángolásban

a lelkem égjen el.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.12.12. @ 09:19 :: Kováts Péter
Szerző Kováts Péter 69 Írás
Kedves Barátaim.Soha nem vallottam magam költőnek, nem is volt rá kéztetésem, hogy "megtanuljam" a versirást. Nem is irok verset úgy, hogy " most én verset írok" erről vagy arról.A vers megszületik bennem s én csak lejegyzem ami kibukik a tollam alól. Nem nekem kell eldönteni, hogy ez irodalom-e vagy csak firkálmány eldönteni Nektek olvasóknak kell, meg az időnek ami vagy feledésbe taszítja vagy életben tartja öket.