Horváth János : Kalimpálok

Nekem a magasság a fontos, hogy most én vagyok a szikla tetején, és felülr?l, minden olyan egyszer?nek látszik. Van ebben valami perverz.

 

 

Kalimpálok. Ülök a sziklafalon, és a lábamat lógatom. A mélység vonzásába kerültem. Nem félelem, nem szorongás, borzongás. Jó így. Ütemesen lengetem a lábaimat, mint a gyerekek, kalimpálok. Próbálom tartani a ritmust, és nézem az alattam tátongó szakadékot.
   Gyere közelebb, na gyere, hajolj ide hozzám, megsúgom neked, miért vagyok én itt! Miért vagyok kitéve a veszélynek, a mélység vonzó, és félelmetesen kristálytiszta fenyegetésének? Nem, nem találtad el, nem a mélység vonz engem, hanem ellenkez?leg, a magasság. Mert mindegy valójában kett?nk, egymáshoz való viszonya, a küls? szemlél? csak a sziklát látja, a mélységet, és a féktelen kalimpálást.
   Nekem a magasság a fontos, hogy most én vagyok a szikla tetején, és felülr?l, minden olyan egyszer?nek látszik. Van ebben valami perverz. Nincs bennem semmi szégyenérzet, semmi tanult gátlásosság. De most, mégis olyan öröm tölt el, amit lent, a föld színén nem éreztem soha.
   A zuhanás lehet?sége felborítja bennem az ösztönök védekez? algoritmusát. Átírom a programot, kiiktatom magamból a visszalépés megpróbáltatásait, nem kívánok élni a menekülés adottságával. Felfelé nem nézek. Milyen hatással lenne rám a felismerés, hogy van még felfele, hogy van valami lehet?ség a lefele irányítottságán kívül is, nem tudom felmérni. Nem vállalkozhatom arra, amire nem tudok programot, amire nem éreztem még rá, nem ismerem az ízét, szagát. A halálnak van szaga. Lelkifurdalás szaga van. Anyámnak volt ilyen szaga, amikor már két napja feküdt a sz?nyegen, amikor rátaláltunk. Évekig éreztem ezt a szagot. Mindenhol elém tolakodott, az orromba mart és kéjesen dúlta fel a hétköznapjaimat. Kalimpálok, vagy inkább verg?döm.
   A sziklafal rám nehezedik, súlyos és kopár szürkeségével, kitúrja még megmaradt érzéseimet. Már nem kérdezek. Figyelem az oszlásnak indult érzékeimet, gondolattalan magányom jeleit. Amikor elrugaszkodom a faltól, nem érzek félelmet. Tudatában vagyok annak, hogy a féktelen szabadság terhét cipelem most, amikor már nem hagy visszautat a távolság rohamos zsugorodása. Nem a fájdalom taszít, a befogadás hiánya tesz er?tlenné.
   Hagyom, hogy karjaim engedelmeskedjenek, és utat adjon a kéjes vágynak a racionalitás. Jobb kezemmel a kioldózsinórt keresve küzdök a gravitációval. Hatalmas rándítást érzek a vállamon, az erny? kibomlott kupolája emelkedik a fejem fölé, kiszámíthatóan, és megnyugtatóan. Együtt szállok a széllel, és arra gondolok, megint én gy?ztem. Ez az els? bázisugrásom, sajátos stílusban. Onnan ugrottam, ahonnan még soha senki, de oda érkezem, ahová a többiek.

 

(Budapest, 2008-02-01)

 

Legutóbbi módosítás: 2008.12.28. @ 16:46 :: Horváth János
Szerző Horváth János 171 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.