H.Pulai Éva : A 2008-as év Zelk Zoltán díjasa Jónás Tamás

2008-ban lenne 102 éves Zelk Zoltán. A róla elnevezett díjat, december 9-én adják át Jónás Tamásnak (Az elismerést korábban többek között Borbély Szilárdnak, Jász Attilának, Kemény Istvánnak és Szabó T. Annának is odaítélték.)

 

 

Egy régi beszélgetés Jónás Tamás költ?vel, íróval

Jónás Tamás Soros-, Herder- és Arany János alkotói ösztöndíjas költ? a napokban tért haza a mediterrán hangulatú Medanából, ahol Szabó T. Annával részt vettek az évente itt megrendezett „Költészet és Bor Találkozóján”. A Szlovénia szélén, az olasz határnál lév? borvidéki kis település rendezvényén húsz ország m?vészei, alkotói képviselték országukat.

– Mivel teltek a medanai napok?

– Az az igazság, hogy minden ilyen helyr?l menekülni szoktam… Erre azonban most nem volt lehet?ség – még busz sem járt a környéken -, végül is nem is bánom, hiszen kellemes élményekkel tértem haza. A majd’ egy hetes találkozón egyébként minden délel?tt filmvetítéssel telt, majd különböz? kiállításokat néztünk meg, a délutáni program pedig legtöbbször bemutatókból vagy beszélgetésekb?l, illetve kirándulásokból állt. Esténként fél kilenct?l került sor a felolvasásokra, ahol öt-hat költ? kapott lehet?séget arra, hogy a közönség el?tt felolvashassa a találkozóra kiadott háromnyelv? antológiában megjelent verseit, közben a helybelieknek saját nyelvükön feliratozták ?ket egy nagy kivetít?n. Nagyon tetszett, hogy sokféle ember vett részt a találkozón, sokféle kultúrából. Rengeteg tapasztalatot szerezhettünk a költ?k el?adásai kapcsán. Különös volt számomra közelr?l és gyors egymásutánban érezni a német alaposságot, tudatosságot, az olasz, a spanyol mentalitást, az írek viszonylagos szomorúságát, a finn komolyságot. Jó lenne tudni, vajon mi, magyarok, milyen benyomást tettünk a többiekre?

– Melyik versekkel készültél a találkozóra?

– Három korábbi m?vemmel, melyeket a találkozó el?tt három hónappal kellett leadnom, hogy a szlovén fordítás tökéletes legyen.

– Mikor kezdtél a költészettel foglalkozni?

– Mindegy ez, szerintem… Amúgy meglehet?sen korán. Mindig is volt vonzódásom az íráshoz, úgy nyolc éves korom óta foglalkoztat a gondolat, a költészet gondolata.

– A m?veid közt van olyan, amelyiket különösen szeretsz?

– Azt hiszem, nincs. A versesköteteim átfedik egymást, nem is tudom különvenni ?ket, az egyik implikálja a másikat. Így nincs olyan, hogy a legkedvesebb. Inkább úgy fogalmaznék, mindig az foglalkoztat a leginkább, amelyiken éppen dolgozom. Jelenleg ez az ötödik kötetem.

– S ez az ötödik kötet mir?l szól?

– Nem tudom pontosan, illetve nyilván ugyanarról, mint a korábbiak. A versek, a témák ugyanis adottak, a szerkezettel, a szerkesztéssel tudok kicsit játszani. Most egy s?r?, bels? tényeire, állításaira, félelmeire, vágyaira többszörösen és újra és újra vissszatér?, reagáló kötetet szövögetek…

– Mintegy tíz évvel ezel?tt egy önéletrajzi kisregényed jelent meg!

– Igen, a Cigányid?k címmel. Talán kicsit furcsa, hogy egy 22 éves ember önéletrajzot ír, annyiból azonban legitim, hogy a kamaszkorom végén a kora gyermekkorom történéseit próbálom benne feldolgozni. A regényt egyébként a rádió is feldolgozta, minden évben hallható legalább egyszer… Anno a Rádió Napló-pályázatának egyik gy?ztese volt ez az írásom.

– A Herder-ösztöndíj segítségével Bécsben tanultál egy évet, mire tudtad kihasználni?

– Hasznos id?szaka volt az életemnek. Ausztriát amúgy nem különösebben szeretem, pláne Bécset, még jó, hogy voltak törökök is, nélkülük a világ végén éreztem volna magam. Ã??k ugyanis szépek, és nekem nagyon fontos, hogy egy országban szép emberek vegyenek körül. Szerencsére a családom is kint lehetett velem Bécsben, így valamelyest könnyebb volt, de be kell vallanom, kicsit unalmasan teltek a napok. A hasznos unalom az ösztöndíjasok életének unalma: dolgozni kell. Sok jó szöveget sikerült kint írni és sok rossz verset is.

– Milyen terveid vannak a jöv?ben?

– Nincsenek terveim, hagyom, hogy maguktól alakuljanak ki a dolgok. Tény, hogy az id?m nagy részét most a vers és a prózaírás köti le, illene már befejezni ?ket, hiszen régóta “készül?ben” vannak. Komolyabb tervem 2005-re: egy felolvasó estet és különféle “költészeti akciókat” szervezni a Ráday utcában József Attila századik születésnapja alkalmából.

– És magánemberként?

– Z?rös most az életem, szeretném kifésülni. Soha nem éreztem még ilyet, lehet, hogy ez a korral jár. Talán a krisztusi korba lép? férfiak „klímaxa” ez. Nem tudom például eldönteni, hogy a nyugalom vagy az izgalom az, ami nekem kell. Úgy érzem magam, mintha utazás el?tt állnék, mégsem tudom: mennék vagy maradnék…, – hosszabb csend után aztán hozzáteszi (a szerk.) – az id?sebbek délre utaznak.

– Nagyon titokzatos vagy!

– Nem tudom eldönteni, hogy Skócia vagy tengerpart. Az egyik helyre már nagyon régóta szeretnék eljutni, a másik viszont biztonságot jelent számomra. A dolgok maguktól alakulnak, és hála Istennek, nem úgy, ahogy én szeretném. El kell hagynom ezt az „országot”.

– Hogy érted ezt?

– Képletesen értettem: el kell hagynom a „Jónás Tamás-országot”. Egy kis pokoljárás.

A költ?, aki tehát most tért haza, ismét útra és harcra készül. Még miel?tt bárki is félreértené Jónás Tamást, a közeljöv?ben nem tervez hosszabb utazást és tudomásom szerint Magyarországot sem tervezi elhagyni. Csupán önmagával kell megvívnia egy csatát, életének egyik legnehezebb szakasza el?tt áll. Talán Tamásnak is – Babits Jónásához hasonlóan – sikerül kikerülnie a „cet gyomrából”:

“…hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, kés?bb mint Jónás a Halban
leszálltam a kínoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
miel?tt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép elt?nök,
a régi hangot s szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint ?súgja, bátran
szólhassak…”  (Babits Mihály: Jónás imája)

www.romaweb.hu

 

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1142 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva