Egy régi beszélgetés Jónás Tamás költ?vel, íróval
Jónás Tamás Soros-, Herder- és Arany János alkotói ösztöndíjas költ? a napokban tért haza a mediterrán hangulatú Medanából, ahol Szabó T. Annával részt vettek az évente itt megrendezett „Költészet és Bor Találkozóján”. A Szlovénia szélén, az olasz határnál lév? borvidéki kis település rendezvényén húsz ország m?vészei, alkotói képviselték országukat.
– Mivel teltek a medanai napok?
– Az az igazság, hogy minden ilyen helyr?l menekülni szoktam… Erre azonban most nem volt lehet?ség – még busz sem járt a környéken -, végül is nem is bánom, hiszen kellemes élményekkel tértem haza. A majd’ egy hetes találkozón egyébként minden délel?tt filmvetítéssel telt, majd különböz? kiállításokat néztünk meg, a délutáni program pedig legtöbbször bemutatókból vagy beszélgetésekb?l, illetve kirándulásokból állt. Esténként fél kilenct?l került sor a felolvasásokra, ahol öt-hat költ? kapott lehet?séget arra, hogy a közönség el?tt felolvashassa a találkozóra kiadott háromnyelv? antológiában megjelent verseit, közben a helybelieknek saját nyelvükön feliratozták ?ket egy nagy kivetít?n. Nagyon tetszett, hogy sokféle ember vett részt a találkozón, sokféle kultúrából. Rengeteg tapasztalatot szerezhettünk a költ?k el?adásai kapcsán. Különös volt számomra közelr?l és gyors egymásutánban érezni a német alaposságot, tudatosságot, az olasz, a spanyol mentalitást, az írek viszonylagos szomorúságát, a finn komolyságot. Jó lenne tudni, vajon mi, magyarok, milyen benyomást tettünk a többiekre?
– Melyik versekkel készültél a találkozóra?
– Három korábbi m?vemmel, melyeket a találkozó el?tt három hónappal kellett leadnom, hogy a szlovén fordítás tökéletes legyen.
– Mikor kezdtél a költészettel foglalkozni?
– Mindegy ez, szerintem… Amúgy meglehet?sen korán. Mindig is volt vonzódásom az íráshoz, úgy nyolc éves korom óta foglalkoztat a gondolat, a költészet gondolata.
– A m?veid közt van olyan, amelyiket különösen szeretsz?
– Azt hiszem, nincs. A versesköteteim átfedik egymást, nem is tudom különvenni ?ket, az egyik implikálja a másikat. Így nincs olyan, hogy a legkedvesebb. Inkább úgy fogalmaznék, mindig az foglalkoztat a leginkább, amelyiken éppen dolgozom. Jelenleg ez az ötödik kötetem.
– S ez az ötödik kötet mir?l szól?
– Nem tudom pontosan, illetve nyilván ugyanarról, mint a korábbiak. A versek, a témák ugyanis adottak, a szerkezettel, a szerkesztéssel tudok kicsit játszani. Most egy s?r?, bels? tényeire, állításaira, félelmeire, vágyaira többszörösen és újra és újra vissszatér?, reagáló kötetet szövögetek…
– Mintegy tíz évvel ezel?tt egy önéletrajzi kisregényed jelent meg!
– Igen, a Cigányid?k címmel. Talán kicsit furcsa, hogy egy 22 éves ember önéletrajzot ír, annyiból azonban legitim, hogy a kamaszkorom végén a kora gyermekkorom történéseit próbálom benne feldolgozni. A regényt egyébként a rádió is feldolgozta, minden évben hallható legalább egyszer… Anno a Rádió Napló-pályázatának egyik gy?ztese volt ez az írásom.
– A Herder-ösztöndíj segítségével Bécsben tanultál egy évet, mire tudtad kihasználni?
– Hasznos id?szaka volt az életemnek. Ausztriát amúgy nem különösebben szeretem, pláne Bécset, még jó, hogy voltak törökök is, nélkülük a világ végén éreztem volna magam. Ã??k ugyanis szépek, és nekem nagyon fontos, hogy egy országban szép emberek vegyenek körül. Szerencsére a családom is kint lehetett velem Bécsben, így valamelyest könnyebb volt, de be kell vallanom, kicsit unalmasan teltek a napok. A hasznos unalom az ösztöndíjasok életének unalma: dolgozni kell. Sok jó szöveget sikerült kint írni és sok rossz verset is.
– Milyen terveid vannak a jöv?ben?
– Nincsenek terveim, hagyom, hogy maguktól alakuljanak ki a dolgok. Tény, hogy az id?m nagy részét most a vers és a prózaírás köti le, illene már befejezni ?ket, hiszen régóta „készül?ben” vannak. Komolyabb tervem 2005-re: egy felolvasó estet és különféle „költészeti akciókat” szervezni a Ráday utcában József Attila századik születésnapja alkalmából.
– És magánemberként?
– Z?rös most az életem, szeretném kifésülni. Soha nem éreztem még ilyet, lehet, hogy ez a korral jár. Talán a krisztusi korba lép? férfiak „klímaxa” ez. Nem tudom például eldönteni, hogy a nyugalom vagy az izgalom az, ami nekem kell. Úgy érzem magam, mintha utazás el?tt állnék, mégsem tudom: mennék vagy maradnék…, – hosszabb csend után aztán hozzáteszi (a szerk.) – az id?sebbek délre utaznak.
– Nagyon titokzatos vagy!
– Nem tudom eldönteni, hogy Skócia vagy tengerpart. Az egyik helyre már nagyon régóta szeretnék eljutni, a másik viszont biztonságot jelent számomra. A dolgok maguktól alakulnak, és hála Istennek, nem úgy, ahogy én szeretném. El kell hagynom ezt az „országot”.
– Hogy érted ezt?
– Képletesen értettem: el kell hagynom a „Jónás Tamás-országot”. Egy kis pokoljárás.
A költ?, aki tehát most tért haza, ismét útra és harcra készül. Még miel?tt bárki is félreértené Jónás Tamást, a közeljöv?ben nem tervez hosszabb utazást és tudomásom szerint Magyarországot sem tervezi elhagyni. Csupán önmagával kell megvívnia egy csatát, életének egyik legnehezebb szakasza el?tt áll. Talán Tamásnak is – Babits Jónásához hasonlóan – sikerül kikerülnie a „cet gyomrából”:
„…hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, kés?bb mint Jónás a Halban
leszálltam a kínoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
miel?tt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép elt?nök,
a régi hangot s szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint ?súgja, bátran
szólhassak…” (Babits Mihály: Jónás imája)
www.romaweb.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:31 :: H.Pulai Éva
