KKovácsKároly : A semmi határán

A kegyetlen marcona vicsorog rám!
-A kezemet hagyd,a lelkemet nem adom!
Van még fogódzóm talán.

 

 

A kegyetlen marcona vicsorog rám!

-A kezemet hagyd, a lelkemet nem adom!

Van még fogódzóm talán.

Szemed fénye lelkembe mar!

Kezünk görcse egybefonva,

lényünk létünk még maradni akar.

Szelíden, kegyetlen utakat jártan.

Könny?n már, keservek s vészek után,

egy Rómeóvá s Júliává váltan.

 

 

Legutóbb szerkesztette - KKovácsKároly
Szerző KKovácsKároly 29 Írás
Üdvözöllek !! Az az igazság, -ha kellene- sosem jut eszembe semmi ami értelmes.Természetesen most sem. Elég különös, hogy valakinek 58 éves korában az a kényszerképzete támad, hogy tud írni.(ez tavaly történt) Ha kigyógyulnék belőle, akkor csendes olvasóvá válok. Az, hogy egy alföldi kisvárosban, Kecelen lakom, az mit számít? Elvégre mindenki lakik valahol. Húúúúúúúúúúúúúúúú még egy jó bemutatkozót sem tudok írni. Brühüm, brühüm. Talán majd a verseim bemutatnak? ...talán:)