Szilágyi Hajni - Lumen : Avar-csend

Nyomtatás

Sivataggá csendesül a rezgő testű nyár,

sírva kapaszkodik szakadt felhővitorláiba,

vadárnyékok rohannak sikoltva felfelé,

ködfelhőket ostoroznak a nyüszítő égre.

Szakadékba zuhan a végtelen fonákidő,

némán kavarog a múló pillanattal.

Lángokban cikázik már az alkonyi szél,

csepp a cseppre tompán koppan.

A reszkető hold kopár sziklaszélre ül,

alatta a lombok közt fáradt fények kúsznak,

a nyár utolsó mozdulata, halott álomként

földszagú koporsóba temeti lombtalan lelkét.

Avar-csend simul a mezítelen tájra,

s az ősz, mint ezeréves freskó az ódon falon,

a világ barnára foltozott magányára tapad

konokul összeszorított ráncos ujjaival.

…mint messzeségbe szökő kékbuborék,

az illanó szivárvány-nyár vajúdva elvetél…