Kiss Jánosné : Magaluf

Pontosan ismerem ennek a környéknek a nyári, békétlen arcát, ezért a parkolótól a tengerpartig vezet? út görcsöt dagaszt a gyomromban: a nyaralás címszó alatt dorbézoló, ezerszámra utcára vonult félmeztelen, egész nap delíriumban üvölt? húsforgatag minden újjászület? pillanatban elriaszt.

 

Normális esetben a környékét is elkerülnénk, de most nem tehetjük; barátunktól visszautasíthatatlan vacsorameghívást kaptunk az egyik part menti étterem dizájnos, m?anyagból font stílbútorai közé, ahol óriás fáklyákkal, füstöl?kkel, süpped?s párnákkal és kell?en magas árakkal szelektált közönség közrem?ködésével sikerült meglep?en kellemessé varázsolni a kerthelyiséget.
Pontosan ismerem ennek a környéknek a nyári, békétlen arcát, ezért a parkolótól a tengerpartig vezet? út görcsöt dagaszt a gyomromban: a nyaralás címszó alatt dorbézoló, ezerszámra utcára vonult félmeztelen, egész nap delíriumban üvölt? húsforgatag minden újjászület? pillanatban elriaszt. Séta közben ezért igyekszem csupán a hibátlan, nyáresti kék ég alatt hajladozó pálmák lágy táncára figyelni, és nem tenni mást, mint célirányosan haladni a férjem jobbján, kezemben a hatéves apró markával, aki pipiskedve tipeg mellettem az új, Disney-hercegn?kkel ékített ruhájában.
A tökéletesen egyforma arcát mutató – bár ér pub-ot, pub ér játéktermet, játékterem ér bárt – utcák lassan kopnak a hatéves apró lépései alatt; ha egyedül lennék, csak kapkodva végigrohannék ezen a tolakodóan túlzsúfolt városrészleten, hogy ne is lássam, ne is halljam a hullámzó embertömeg önfeledt kikapcsolódását – de most nem vagyok egyedül. Így a tempó sokkal lassabb mint szeretném, ebb?l kifolyólag kénytelen vagyok körülnézni, mert nincs az a pálmafa, ami képes hosszútávon elvonni a figyelmem az utcabeli történésekr?l. Hogy a különböz? állagú emberi, vagy állati ürülékekbe ne lépjünk bele, az alap ezen a helyen; a jobb sorsra érdemes utcak? lemoshatatlan foltjai is erre a régesrégi – hatóságok által leküzdhetetlen – problémára utalnak. Ki tudja, mennyi es?nek, nyárvégi zivatarnak kellett áztatniuk ezeket a köveket, amíg megtisztultak az el?z? évi, különböz? eredet? fekáliáktól, vizelett?l, nem ritka esetben emberi gyomornedvekt?l, hogy aztán az új szezon beköszönte után újabbak tarkítsák az utcaképet? Fogalmam sincs, kinek jut eszébe emberhez méltatlanul nadrágot letolni, szoknyát felhajtani, és tekervényes csigákat az utcán hagyva hazamenni valami apartmanba vagy hotelbe, a kiürültek megelégedettségével. Ha brahiból teszik, mi ebben a brahi?

Western-stílusú, csupa fa kocsma el?tt visz el az utunk. Benne néhány asztalnyi, foltokban ücsörg? tizenéves, akik f?t?l elhomályosult tekintettel, ernyedten bámulnak valami focimeccset; el?ttük m?anyagpohárban sör, mögöttük fekete táblákon krétával írt szöveg reklám gyanánt: fast food. Fast life. Csak gy?zze kapkodni a fejét, mire húszéves korára kiég, dörmögi a férjem végtelen megvetéssel a különböz? szerekt?l, vagy az éjszakai részegséget követ? kikerülhetetlen másnaposságtól már-már bénaként ül?, zsibbadt kamaszokon végignézve, ahogy éppen er?t gy?jtenek egy újabb éjszakához. ?sem volt szent, én sem voltam az, de ez itt valami egészen más. Elképeszt? üresség.
 A szembejöv? embersodrás szisztematikus id?rendben veti elém a különböz? arcokat; egy alig huszonéves lány semmibe mered? tekintetén aztán megakad a szemem. Mint egy zombi masszaként szétolvadt vonásai mered az arca a semmibe, és ha keskeny, félig száradt csíkban nem vérezne az orra, akkor is tudnám, hogy ez a lány már nem egyszer? drogfogyasztó: még nincs este nyolc, de már be van állva, látszólag egy másik világban leledzik; gépiesen halad a semmibe. Jobb keze – akár az enyém – görcsösen szorítja egy ny?gösnek látszó, alig kétéves parányi markát; mennek valahová. Csak remélem, hogy oda is érnek.
 
Els? ránézésre amúgy igazi nyaralóhely ez. Színes strandkellékek, ég felé meredez?, üvegfalú szállodák, taxik, diszkók, szórakozóhelyek kavalkádja: a vágyak, az álmok megtestesít?je. A hatévesünket is magával ragadja a forgatag, egyszerre mindent akar. Kétpercenként ígérteti meg velünk, hogy majd ugye kap hableányos úszógumit, “vatkacukrot”, pink rágógumit és ragadós édességeket? Mi meg csak mosolygunk hozzá, mert pontosan emlékszünk még rá, hogy nemrég mi is voltunk gyerekek, akiknek óránként változtak az álmai, bár mi nagyságrendekkel kevesebbet kaptunk meg bel?le, mint ?. Aztán ki kell kerülnünk a járdát, aminek közepén fodros-szoknyás hájtömeg üvölt a barátn?jével nyilván valami elhappolt szerelmi románc miatt; szemei alatt elmázolt festékkarikákkal köpi a szintén brit jóléti társadalom vályúján hizlalt tinédzser megszeppent képébe a “fuckoff”-okat. Mi dermedten, visszafojtott lélegzettel hallgatjuk a kétségbeesett szavakat, és amikor a kredencszer? barátn? lehajol a lábai elé dobott kulcsokért, elfordulok. Combt?ig ér? miniszoknyája egyszerre láttatni engedi a szétfolyó fenekének minden barázdáját, és azt a világoskék tamponzsinórt, amit jobb szerettem volna nem észrevenni.
Nemsokára elfogynak alólunk a tarka utcák, már csak néhány sarok, és megérkezünk egy végtelennek t?n? lépcs?sorhoz, ami a tengerpartra vezet. A falak mellett fekete lányok álldogálnak. Beszélgetnek, nevetgélnek, miközben komótosan szívják az egyre kisebb cigarettacsutkákat. Elég régóta élek itt, hogy tudjam: sötétedés után öt euróért kaphatók lesznek. Természetesen, ha csak a vaskos, ígéretesen telt szájuk kell. Barátunk meghatározása szerint ennyiért “térdelnek”, de nem sokkal többért hajolnak; a fal tövében eldobált, összecsomózott vég?, vagy éppen szétfolyós óvszerek eme örömök bizonyítékai. Próbálom tehát kikerülni ezeket, nehogy rálépve hosszú métereken keresztül vigyem a papucskámon valami idegen félig száradt spermáját.
Az utolsó métereken szinte fellélegzem – a s?r?jét magunk mögött hagytuk. A tengerzúgás lassan elnyomja a bárok, kocsmák er?szakos egyvelegét, már nem jár más az eszemben, csak egy félig átsült steak, valami édes-pikáns szósszal nyakon öntve, ahogy szeretem. A férjem vörösbort rendel majd hozzá, és végre elfelejthetem, hogy annál sokkal nagyobb árat fizettem érte, mint ami a számla végösszege lesz.
Nincs szerencsém. A kegyelemdöfés, ami aznapra végképp lenyomja a békát a torkomon két, üzletembernek t?n?, középkorú férfi képében jelentkezik. Ráér?sen álldogálnak egy csendes sztriptízbár bejárata el?tt; az ilyen bárok hajnal el?tt rendszerint kihaltak, ezért nem is értem, mit keres ott ez a két tagbaszakadt, zavaros tekintet? vendég a meztelen n?kkel telet?zdelt üvegajtó el?tt. Figyelik az utcát.
El?ször engem vesznek észre. Ezen nem csodálkozom. Ha az átlagos felhozatalt nézzük, mintegy negyven kilóval vagyok könnyebb az utcán korzózó n?nem?eknél, még akkor is, ha legalább tíz évvel id?sebb vagyok náluk, bár ez legfeljebb második ránézésre látszik. A korosztályomban ugyanis a n?k nagy része már rövidre vágatta a haját, praktikusra cserélte a ruhatárát, és nincs lelkiismeret furdalása, ha vacsorára kizabálja a h?t?t. Viszont remélem, hogy a mellettem sétáló férj és a kis cukorbaba letompítja a kezdeti lelkesedéseket: elég nyilvánvaló, hogy nem vagyok vev? a kalandokra. Aztán a pillantás, amit elkapok, földhöz vág: a hatévest figyeli az egyik öltönyös viszonylag nagy érdekl?déssel, majd amikor a könyökével meglöki a mellette állót; megfagy a vér az ereimben. Nem láttam rosszul, és nem tévedtem. Átölelem a lányom, aki a fenékig ér?, sz?ke hajzuhatagával, a csodálkozó kék szemeivel valóban egy tünemény, de nem ennek a két féregnek. Tekintetük a pillantásomba ütközik. Nem beszélünk, mégis látom rajtuk, hogy tudják. Tudják, hogy ha továbbvinnék ezt a gondolatmenetet, pontosan ott harapnám el a torkukat, ahol a legjobban lüktet benne a vér. Aztán eszembe jut a drogos lány apró gyermeke – neki vajon milyen jöv?je lesz egy ilyen világban?
A férjem semmit nem vesz észre az egészb?l – éppen telefonál. Jobb is.
Végre elérjük a kánaánba vezet? lépcs?sort.
(…)
Visszafelé, a parkolóba inkább taxival megyünk. Bevallom, nem merem újra megtenni ezt az utat nem sokkal éjfél el?tt. A kisasszony is alaposan elfáradt, ilyenkor már aludni szokott.
Ahogy magunk mögött hagyjuk a várost, úgy oldódik bennem a feszültség.
Mire hazaérünk az otthon éjjel-nappal ?rzött biztonsága felé, megnyugszom. Már tudok mosolyogni magamban azon az internetes hirdetésen, amit a napokban olvastam:

Nyaraljon Ön is szinte karnyújtásnyira a tengert?l! Várja a Földközi-tenger egyik legszebb szigetének mesebeli városkája, Magaluf… 

Legutóbb szerkesztette - Kiss Jánosné
Szerző Kiss Jánosné 66 Írás
Felber Brigitta Tímea.