A férfi lassan ballagott a folyó menti úton, húzta a vállát a bevásárlószatyor. Dohogott is magában, hogy minek vásárolt ilyen nehezeket. Leült a padra, hogy szusszanjon egyet. A másik parton meglátta a ladikot. – Milyen furcsa – gondolta –, pár napja, mikor erre járt, mintha nagyobb lett volna. – A reggeli fény, ahogy rásütött, valami a ladik belsejében fémesen villant. Hírtelen felállt, – ez nem lehet – motyogta maga elé.
Fogta a csomagját, mint akit mágnes vonz, ment a híd lépcsőjéhez és elindult felfelé. Már nem érezte a csomagjának súlyát, baktatott át a hídon, ott le a lépcsőkön.
Ahogy közeledett a part felé, újra látta megvillanni azt a fémet, ami felkeltette az érdeklődését. Letette a csomagját és megállt. Megismerte. Az ő csónakja volt, az a fémes csillanás az a lemez volt, amit ő csavarozott fel, amikor kicserélt két deszkát a ladik oldalán. Ezer közül is megismerte volna. Még az ősszel tűnt el a partról, azóta ki tudja merre hánykolódott. Már többször eltűnt a stég mellől, de néhány nap múlva megkerült. Most az áradó víz valahonnan idesodorta.
Első gondolata az volt, hogy Kamilla, a felesége ugyan mit fog szólni, ha elmondja neki. Aztán rájött, hogy már fél éve, hogy egyedül van.
Mennyire szerették ezt a ladikot. Azért költöztek közel a vízhez, hogy a kert végéből, csak néhány összeeszkábált lépcsőn hamar leérjenek a partra. Minden szabadidejüket a vízen töltötték. Kezdetben csak csendesen, evezőkkel mentek a befolyásig, később egy öreg Csepel motorra tettek szert, és a Dunára is kijártak. Az asszony olvasgatott, vagy élvezte a napsütést, ő meg pecázott.
Maga előtt látta Kamillát, ahogy a nyári nap ellen védekezve, esernyővel a kezében ül a csónak elején, és nevet. Mindig volt mondandója, de a recsegő motor elnyomta a hangját, csak a nevetését látta.
Mennyire szerette!
Amikor a gyerekek kicsik voltak vitték őket is. Mentőövnek ott volt a megragasztott nagy autógumi, de soha nem volt gond. Azóta a gyerekek a maguk útját járják, és Kamillával is egy ideje egyoldalú a beszélgetés.
Elnézett a víz felé, fátyolos szemével alig látta a ladikot. Az áradó víz mindig lendített egyet rajta és a fa szívta magába a vizet.
Nem tudta tovább nézni. A toronyóra elütötte a tizet, mennie kellett, mindjárt hozzák az ebédet.
Ha más elfoglaltsága nem volt, délutánonként sakkozni ment. A közeli szálloda szívesen látta a társaságukat, télen az étterem egyik sarkában ültek, nyáron, a virágos teraszon igazgatták a bábukat.
Játék közben meg is feledkezett a délelőtt történtekről.
Másnap reggel első gondolata volt a ladik. Öltözött és indult. Már messziről látta, hogy sokat emelkedett a víz, meg is nézte a híd lábánál a jelzést, lassan tetőzni fog, állapította meg.
Ahol előző nap állt a parton, most víz volt. A töltésről nézte a ladikot, már alig látszott ki a vízből.
Az erős áradás lendített rajta egyet és lassan elmerült, csak gyenge karikák jelezték utolsó útját.
A férfi lehajolt, a töltésen nyíló kamilla virágokból egy csokrot szedett és az eltűnő csónak felé a vízbe dobta.
Legutóbbi módosítás: 2008.07.09. @ 16:15 :: Kovács Ilon
