Ágyam szélébe kapaszkodik a csend.
A pillanat rebbenéseit gyűrve,
fekete tussal árnyakat fest.
Az ég mély hasadékaiban,
vad orkánok cibálják szét,
ablakomra vetülő árnyékod,
lágyan szendereg bennem hiányod.
de én gyermeked maradok,
mindörökké magamban…
Zokogón ringó üres bölcső…
hol csak könnyeket sír álmom…
Fáradt porszemekből vetem meg ágyad,
fércelt emlék-rojtokba tekerem az álmot.
De az éj zaja lassan elúszik felettem,
a vér-folyó horizontján…
Most múltban örvénylik veled
a reggeli csend,
ma neked kondul az égi-magány.
S Te újból csak kereszten feszülő
csendes nyugalom leszel,
hangtalan dobogó szívsikoly a falon.
de én gyermeked maradok,
mindörökké érted…
Kérges szíved durcás lüktetése…
Hisz’ ma könnyeket sírt álmom…
Látod Apám…?
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: Szilágyi Hajni - Lumen
