Szilágyi Hajni - Lumen : Keresztút

A hold felfele lépked az égen,

az éji eső fáradtan dúdol a sötétnek,

hol egykor kacagó csillagok

tapadtak ablakomra,

most sarokba dobott

szelíd éveim kuporognak.

 

Tudod Anyám…

ha itt lennél most velem,

látnád, a keresztúton állva

oly’ kicsi már minden,

a múlt, hátán vonszolja

derengő emlékeid utánam.

Hangod keresem bolyongva,

könnyeim az idő koptatja,

árnyak közt búvik álmod,

múltad előttem konokul tagadod.

 

de nem vagy itt…

s én fehérvászonra gyűröm 

az elkopott, hangtalan szavakat,

de tompán a mélybe zuhanva,

két hang közt a sóhajok

a reszkető fényben újból meghalnak…

 

Tudod Anyám…

ha itt lennél most mellettem,

nézném, ahogy puha álmaiddal

játszik a gyűrűző idő keze,

s ráncaid széppé mélyülve

simogatnák fáradt lelkedet.

Gyengéden ellopnám neked,

mit előlem eddig rejtegettél,

s mit elvesztettem egykor érted,

benned újból meglelhetném.

 

de nem vagy itt…

s én az ürességtől kongó világban

üvöltöm kérlelhetetlen hiányod,

eltévedt reggelek zugaiban keresve,

még halkan suttogom

málló falakba karcolt neved…

 

Mint földre bukott szárnytalan angyal

az izzó hajnal szétterül az égen,

csak az ébredő reggel sziluettje

zuhan zokogva karjaimba,

most két kezemmel temetem el arcod,

a lábam előtt széttört képkeretbe…

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"