A kút káváján ültem tétován,
míg elcsitultam. Rám nőtt a csend.
Épp kényes zajod maradt bennem.
Puhaszárnyakkal pipiskedő, fodrozó
hullámú, pásztortűz magányomban.
A dereshátú hajnal utcára öklelt,
forró méhedtől fényévekre űzött.
Illatod, kabátom alatt lesekszik,
mellemnél még mohón körbefon.
Farkasverembe omlott az álmom,
kályha nélkül maradt otthonom.
Legutóbbi módosítás: 2008.03.27. @ 14:49 :: Serfőző Attila
