Nem vagyok nélküle, csupán árnytömeg, Kit könnyedén felkap a lenge kis szél, Vitorlába csapva ha indul egy este S szerelmes szavakat messze kísér. Szirének mellett suhan el hangtalan, Csak a hullámzó víz mutatja útját, Süvítve zeng régmúlt dalokat, Festve az égre pompázó szivárványt. De ha megpillantlak téged lopva és titkon, Csont n? az árnyban, vér az erekben, S ha hallom, hogy szerelmed másnak dalolod, Halkan illanok be emberi testedbe. Nem félek, látod? Hisz mindig enyém leszel, Lelket a lélekb?l ki nem téphetel!
Legutóbbi módosítás: 2008.03.07. @ 17:43 :: Kovács Henrietta
1991.10.20., Debrecen - a kemény tények....:)
ÃÂrni, írni, írni... egyszer álmomban egy cseresznyefán ülő fiú megkérdezte tőlem, hogy mikor lennék a legboldogabb?
"Akkor - feleltem - ha mindig ősz lenne, én pedig egész életemben egy fa alatt ülve írhatnék..."
Ez persze így nem teljesen igaz, de majdnem... :)
"Mint minden emberi lény, képes vagy szeretni. Hogy tanultad meg? Nem tanultad meg: hiszel benne. Hiszel benne, és szeretsz."
/Paulo Coelho/