kötöm ?ket gúzsba míg szalmazsákba túrva fejét az éj csak kacag kacag deszka résekb?l vigyorog szúrágta kéjjel
ígérem isteneid visszaadom mind gyötörtem ?ket már eleget
s foszló képek hátán zuhan rám az álom mennyire várom várom olvasatlan még a kopott ajánlás látom s rég elcsúsztak egymáson a szavak mint üvegfal oldalain két sóvárgó ajak
érintetlenül
és hányszor rúgtam le cip?m elhagyva ösvényeim porát mint alázatos szürke szolga sebzett talpam szentélyed véresre taposta
addig nyögöm a foszló szavakat míg az éj is belészakad és elillannak a megszeppent csillagok
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...