Zatykó Zoltán : A kígyónő

 

A színes karaván komótosan kanyarodott be a kis földes útra, ami a falu szélén található sportpályára vezetett. Kora délután érkeztek meg, és néhány, véletlenül arra csavargó suhanc már a beköt?útnál összetalálkozott velük. Rozoga biciklijükkel mellettük haladva megbámulták a vadállatokat, és ajkuk mozgásán látszott, hogy bet?zve olvassák a feliratokat. A kopott vasketrecek mogorván nyikkantak meg minden egyes bukkanónál. A fehér Zsiguli, amelyet az igazgató vezetett, megállt a pálya szélén, majd kipattanva bel?le a kistermet? emberke, széles mozdulatokkal irányította helyükre a többieket, mintha csak egy el?adást vezényelne le. A teherautók szabályos körben helyezkedtek el a kijelölt területen, látszott, hogy nem el?ször teszik ezt, mert mérnöki pontossággal m?ködtek. Az emberek rögtön munkához láttak. A ponyvák alól oszlopok, feszít?kötelek kerültek el?, és egy óra múlva már látni lehetett a hatalmas sátor csontvázát, amint lassan felhúzni készülnek rá az izomként szolgáló vaskos vásznakat. Közben körös-körül mások is szorgoskodtak. Férfiak és n?k igyekeztek a lakókocsik között, valaki szénát villázott az elefántoknak és a zebráknak, egy id?sebb ember kefével sikált két csodálatos fekete lovat, az oroszlánoknál pedig egy atléta termet? fiatalember húst lökött be a ketrec rácsai között. Tudták, mire az igazgató visszaérkezik a tanácselnökt?l, rendbe kell lenniük mindennel az esti f?próbára.

Másnap már az egész falu tudta, hogy este el?adás lesz, hatalmas produkcióval, vérfagyasztó vadállatokkal, lélegzetelállító attrakciókkal és miegymással. Legalábbis ezt fújta rekedt, álmosító hangon a fehér Zsiguli tetején elhelyezett hangosbemondó egész délel?tt, fáradhatatlanul. Mivel rendkívüli eseménynek számított a dolog, rengetegen készültek elmenni. A gyerekek a templomkertben összegy?lve találgatták, mit is fognak látni, eközben, a szemben lév? cukrászda poros teraszán éppen szerelmet vallott valaki a pisztácia fagylalt mellett egy csinos, mosolygós kislánynak. Gyorsan telt a délel?tt, és a délután már meg sem állt egészen hat óráig.

A sátorból palotát varázsoltak. Körbefuttatott izzósorok parázslottak mindenfelé, és bentr?l már hallatszódott, hogy gyakorol a zenekar. A kassza el?tt sorokban álltak a falusiak, mindenki be szeretett volna jutni. Néhány középkorú férfi röhögve szívta a cigarettáját a bejárattól nem messze, miközben nagyokat húztak egy átlátszó üvegb?l. Szájukat az ingük ujjába törölték, és körbeadták a gondosan lepárlott örömöt egymásnak. Aztán lassanként mindenki bejutott, a néz?térként szolgáló összeácsolt fapadozat megtelt csillogó szem? gyerekekkel, fehér b?r? asszonyokkal, és szikár férfiakkal. Kihunytak a fények, hangos pisszenések hallatszódtak minden fel?l. Az igazgató fekete és vörös ruhájában a porond közepére vonult. Hangosan, lassan beszélt, röviden elmondta, mire lehet majd számítani az est alatt, és elkezd?dött a m?sor. Másfél órán keresztül hol kacagtak, hol szörnyülködtek az emberek. A fények örökösen változtak, elefántok, lovak vonultak fel csillogó takarókkal befedve, a plafonról artisták lendültek alá, a bohócok pedig fricskát mutattak mindenkinek. Megkapó volt az egész.

A m?sorszámok végén igazi csemege következett. Az igazgató komoly ábrázattal konferálta fel a legveszélyesebb mutatványt. Az óriáskígyó következett az azt megszelídít? egyiptomi vendégidomárral együtt. Mindenki a nyakát nyújtogatta, amikor a fények közepette megjelent egy csillámló kosztümbe öltözött, halványbarna b?r? n?, nyakában egy hatalmas hüll?vel, ami lehetett vagy hatvan kilogramm. A hölgy mosolyogva, könnyedén lépkedve hozta kifelé a súlyos függönyök mögül, mintha csak egy sálat tekert volna a nyaka köré. Meztelen, izmos karjain a kígyó pompás szín? teste úgy mutatott, mintha az a nagy állat valamiféle része lenne az embernek. Mintha csak a Bibliából léptek volna el?, egyenesen a tudás fája alól, hogy másokat is b?nre csábítsanak. Csodálatos látvány volt. A férfiak nagyokat nyelve figyelték a hölgyet, aki nem sajnálta megmutatni magából formás bájait. A néz?térr?l halk moraj hallatszott, az igazgató pedig elégedetten mosolygott a porond mögül. Pontosan erre a hatásra számított. Néhány idétlen fiatalember szemtelenül belefüttyentett a csendbe, de a n?nek a nagy kígyóval meg sem rebbent a szeme. Csak Gyurinak sértette a fülét. Olyan hatással volt rá a jelenség, hogy teljesen elb?völte a látvány. Úgy érezte, hogy valami bizsergés indul el a gyomrától a torka felé, mintha egyszerre kiáltani szeretne valamit. Biztos volt benne, hogy ezt a n?t nem véletlenül pillantotta meg, és tudta, hogy az élete innent?l kezdve csak ett?l függ.

Az el?adás véget ért, és Gyuri azonnal kirohant, hogy még egyszer megnézhesse. Aztán meglátta, hogy melyik lakókocsiban t?nik el.

Olyan halk volt a kopogtatás, hogy Afrana alig hallotta meg. A másodiknál az ajtóhoz ment, és kinyitotta. Gyuri állt ott, meglapulva, nehogy valaki észrevegye, hogy besurrant a teherautók között. Kérd?n nézett a vakmer? fiúra, az pedig a meglepetést?l megnémulva, kerek szemekkel bámult rá. Egyikük sem tudott megszólalni.

Talán egy perc is eltelt így, végül Afrana intett, hogy menjen be. Gyuri tétován behúzta maga mögött a kis lakókocsi ajtaját. Nem ismert magára, és azt hitte egy másik világba lépett át egyetlen mozdulattal, maga mögött hagyva eddigi énjét és múltját. Benn félhomály volt, és édeskés illat terjengett. Egy egyszer? ágy volt a sarokba állítva, rajta mindenféle csillogó n?i selyemruha, az asztalkán pedig egy kis tükör, festékes tégelyek szanaszét, üvegcsék mindenféle szín? tartalommal, púder, kölni, vattapamacsok. A n? nem szólt semmit, csak a szeme mosolygott. Levette a ruháját. A hátán hatalmas óriáskígyó tekeredett egészen a nyakáig, majd a vállai felett, a mellei alá bekúszva a köldökénél állapodott meg, dühösen tekintve a birodalmába betolakodóra. Félelmetes látvány volt, de mégis megigézte a fiút.

       Évek teltek el, de a faluban még mindig nem hallott senki Gyuriról. Hirtelen t?nt el, abban az évben, ?sszel, amikor a cirkuszosok itt jártak, és el?tte annyira más lett, hogy a barátai sem ismertek rá. Nem járt velük többet szórakozni, sokszor csak ábrándozva ült valahol a réten, és egy nagy medált szorongatott a kezében. Szép, fényes ékszer volt, gondosan kidolgozott részletekkel, színes k?berakással. Egy kígyót ábrázolt.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Zatykó Zoltán 85 Írás
"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy, S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni." Madách Imre: Az ember tragédiája