Serfőző Attila : Sirató

 

 

Halkuló hangodba kapaszkodtam,

hamvadt susogón a végtelen tüzén,

szakadt ködéből egy másik szólam,

vergődve szipog, a senkik tengerén.

 

Karnyújtásnyira halt el a lelked,

tehetetlen magányba roskadtál,

tested vad kínjait vígan heverted,

itt nem az anyag, szellemed fáj.

 

Sírtam, mint mellen a gyermek,

mert nem kap már édes nedűt,

bőgtem, mint ronda öregek,

hisz’ feszességük rég odatőnt.

 

Sikoltottam, mint a váltó, ha

kocsit vakvágányra terel,

gyászosan nyüszíti fel:

– fővonalon nincs többé hely.

 

Szétszakadtam, mint sárgult,

poshadt lepedő, mint női test,

ha születik a csecsemő,

szív, mert repesz találta el,

mint ajak, ha csókra nem lel.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Serfőző Attila
Szerző Serfőző Attila 484 Írás
1960.07.13-án születtem Debrecenben.