Őrjáratom fáklyás, melyre most indulok én,
világolni, nyugvó béke és vihar harag
bunkerében, bennem magmaként izzó rejtekén;
és ha sejteni kezdem holt anyag
és szellemből gyúrt gyémánt elegyét,
mi bennünk az ősi nagy titok,
mely félelmes állatként fordítja fejét;
én reá orkánként hiába ordítok,
hogy mindent tudni akarok;
kinn, bár hatalmasnak hitt vagyok,
benn, nem véd már burok.
Míg végül a tisztulás kövére lelek,
fáklyámat hajítva a lét méhére rogyok,
hol gyémánt szülésekor a bába is én vagyok.
szerkesztette: Verő László – 2007. március 14., szerda, 20:25
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 11:12 :: Márton Zsolt
