Márton Zsolt : Szonett, kintről befelé

Őrjáratom fáklyás, melyre most indulok én,
világolni, nyugvó béke és vihar harag
bunkerében, bennem magmaként izzó rejtekén;
és ha sejteni kezdem holt anyag

és szellemből gyúrt gyémánt elegyét,
mi bennünk az ősi nagy titok,
mely félelmes állatként fordítja fejét;
én reá orkánként hiába ordítok,

hogy mindent tudni akarok;
kinn, bár hatalmasnak hitt vagyok,
benn, nem véd már burok.

Míg végül a tisztulás kövére lelek,
fáklyámat hajítva a lét méhére rogyok,
hol gyémánt szülésekor a bába is én vagyok.

 

szerkesztette: Verő László – 2007. március 14., szerda, 20:25

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Márton Zsolt
Szerző Márton Zsolt 0 Írás
nem vagyok senki, tarkómba mar, vagyunk így sokan , húz ez a dal