1.
S akkor majd mind eljöttök sorban,
elől a csókra kész virágáruslány.
Szememre szirmot tesz, s a borban
árván felzokog az elhagyott magány.
Én mindig az istenekre ittam,
s nekem gyóntak hűtlen angyalok.
Szárnyukra részegen imákat írtam,
de lemosták szavaim hűvös hajnalok.
Most itt vannak ők is – fejük leszegve –
suttogják halkan sosem volt bűneim.
Ladikom elindul lágy szellőn lebegve,
a felhők szétgurult fekete gyöngyein.
2.
Egy asszony ment az úton,
vállán temetők gesztenye árnya.
Mögötte felnyögött a föld,
s göröngyös ajkait bezárta.
