A hajdani, kis falu földm?vese életében nem látott se festményt, se fest?t – hacsak a falunak nem volt katolikus, görögkeleti vagy görög katolikus temploma, mert abban lehetett freskó, szentkép, ikon, szobor. A protestáns még annyit se látott.
Saját házában a gazda lakberendez?je a hagyomány volt, az örökölt tárgyak, bútorok, meg az örökbe kapott ízlés és szokás. Bokálynak, kancsónak, konyhakésnek a formája is régt?l fogva hagyományozódott volt, attól csak a ritka, különös egyéniségek tértek el, f?ként azok, akik legkisebb gyerekként már nem éltek meg a sz?k kis birtokon, vándorútra keltek, elmentek bányásznak, erd?l?nek, favágónak, kocsisnak, kubikusnak. Ha olyan vidékre vet?dtek, ahol más volt a hagyomány, a szemük ellopta a székek, vasalók, küszöbök, kilincsek formáját. Néha még a kabát, a sz?r, a mellény, a bekecs színét, vonalát is. Ha valamikor hazajutottak, hozták magukkal a nagyvilágban tanultakat is. Nem mindig, nem mindenütt volt sikerük.
Mostanság már er?sen szakosodtunk. Amit valahol kitalálnak ruházatban, szakácskodásban,
asztalosságban, szexualitásban, az gyorsan terjed, keveredik, elágazik, bontakozik, s noha mindig vannak uralkodó divatok mindenben, ezek tovább alakulnak, mert a divatot mindig a hasonulás meg a különbözés kívánása igazgatta, módosítgatta.
A világhír? magyar fest? legutóbbi m?ve sötétzöld kabátot visel?, reá felt?n?en hasonlító, fekete kalapos öreget ábrázolt, aki sárgadinnyéket szorított magához, s ravaszdi, diadalmas mosollyal nézett a legtekintélyesebb képtár faláról a látogatókra. A m?vet világhír? kritikusok dicsérték a legnagyobb lapokban. Reprodukciója hetek alatt negyvenegy igényes folyóiratban jelent meg. Egy angol riporter az ihletforrásáról faggatta:
– A kabátot olykor ma is viselem. A nagyapámé volt. ?t utoljára hatvan éve láttam, nyolcéves koromban meghalt. Csak ? termesztett sárgadinnyét a falunkban, csodálatos ízük volt. Büszke voltam rá, csodatev?nek tartottam. Azt hiszem, minden jót t?le tanultam, örököltem. A zöldnek, a sárgának meg feketének ezt a kombinációját is, amelyr?l annyit filozofáltak munkásságom elemz?i, csak neki köszönhetem. Ez a kép az utolsó m?vem, elég volt. Mindent neki festettem. Ez az ? portréja, s egyben az enyém is.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Bodor Pál (Diurnus)