P. Tóth Irén : Csellengő

Felhő mögé bújva megpihent a Hold,

átaludni készül az egész éjszakát.

Sötét bokrok közt kutya sem csahol,

a város lehunyta minden ablakát.

 

Üres már az utca, nem jár senki erre,

csak egy részeg zengi kedvese dalát,

könnyedén dülöngél az út mindkét oldalán

s vigyáz, el ne ejtse maradék italát.

 

De amott, a fal menti sötét árnyak alján

halkan oson egy fekete kabát,

benne szipogva, kisírt szemű lányka

alig vonszolja házipapucsát.

 

Világító lámpák pislákolva nézik;

arcán a könny mint kristálygolyó,

nem féli régóta a zord sötétséget

úgyis e létben csak átutazó.

 

Elege van már a csalóka fényből

mi körülveszi rideg otthonát,

hol ölelés helyett csak szidás jár néki,

elege van – nem bírja tovább…

 

Homályos szemei nem keresnek utat,

lábai viszik egyre tovább,

egyre távolodik a gyermeki léttől

s magába zárja a Bűnös Világ!

 

Legutóbb szerkesztette - P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 199 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.