Bridget Felber : A KÉTARCÚ

Régen nem láttalak.
A múló idő mégis egyre gyakrabban idéz fel téged. Néha csak fekszem, és álmodom. Újra átélem a gyerekkorom; szinte látom, ahogy létezel… Átgondolva a múltat próbállak felnőttként megérteni. De még most sem könnyű.
Emlékszem, egyszer vadonatúj, vörös szandálban jöttél haza. Látom az arcod, csillog a szemed az élménytől. Tudod, hogy most kicsit más lettél: megszépít az apró öröm. Csinos lépteid kacér kopogással hoznak közelebb hozzám. Olyan könnyűnek látlak a nehéz, fekete aszfalton. Egyre közeledsz.
Abbahagyom a játékot és nevetve futok eléd. Ahogy megölelsz, én is megváltozom. Már engem is különlegessé tettél, mert hozzád tartozom.

Azt hiszem, ez volt az első alkalom, hogy így láttalak. Savanyú-édes pezsgűszagod volt és sikítva kacagtál a taxi hátsó ülésén, ahogy a kanyaroknál eldőltél. Csak ültem melletted értetlenül. Először voltál idegen. Nem tudtam mit kezdeni nehéz pillantásaiddal, először éreztem a lényedből áradó néma szemrehányást, hogy miattam el kellett jönnöd onnan, ahol jól érezted magad…

Mire óvodába mentem, szinte az összes gyerekverset ismertem. Játszva tanítottál meg szeretni a szavakat, énekelni a rímeket. Könyveket adtál a kezembe – még ma is érzem a mesék illatát – nálunk nem voltak gyűrött, összefirkált lapok. Emlékszelő Egyszer hangosan olvastál fel apámnak. Az Isten a szekéren volt a kezedben, és mindig elcsuklott a hangod annál a résznél, mikor az öreg elindult a büdösbe.
Akkor azt hittem, nagyon szomorú vagy…
De ma már tudom, hogy akkor voltál boldog.

Nem értem, miért vertél meg… te sem jársz haza soha! Amióta elváltál, egyre gyakrabban látok idegen férfiakat körülötted, és olyan émelyítően kedves vagy velük! Miért nem velem vagy jó? Látod, most is megütöttél… ha nem félnék tőled, rád ordítanék, hogy ne nyúlj hozzám, részeg vagy!

Majdnem lekéstük a vonatot miattad, pedig Debrecenbe nem indul mindig szerelvény.
Mégis csak nevettünk…
Tudod, amikor otthon hagytad a fülbevalódat, és képes voltál sorba állni a vasút trafikjánál, hiszen klipsz nélkül olyan meztelennek érezted magad. Nagy bőröndökkel rohantunk végig a vizeletszagú aluljáróban, és úgy, de úgy nevettünk…
Jó volt veled utazni.

Napok óta csak az ébredésed józan. Már nem csak titokban iszol, már büszkén hirdeted, hogy azt csinálsz, amit akarsz.
Nem értem, mi romlott el…
Szinte mérgezed a levegőt; mindig belénk kötsz. Betegnek látlak, pedig nincs lázad. Mégis…
Torz hangon üvöltöd, hogy eleged van belőlünk, de én nem értem, miért! Mindenki azt mondja rólunk, hogy jó gyerekek vagyunk…

Évek teltek el.
Az idő szép lassan elfeledtette az ölelésed illatát.
Távol tőlünk, elzártan élsz és azt hirdeted, hogy ez neked éppen jó így.
Jól emlékszem Rád, de megérteni sohasem tudtalak.

Mégis azt hiszem, hogy gyűlölve vagy szeretve, de már örökre megmaradsz az én síró-kacagó,
kétarcú Anyám.

Legutóbb szerkesztette - Bridget Felber
Szerző Bridget Felber 66 Írás
Felber Brigitta Tímea.