Még tennék valamit az emberekért, ha már magamért nem tehetek…
Az én hazám
Volt egy Magyarország nev? álom
Er?s ifjakkal, bölcs öregekkel
Lovasokkal, Íjakkal, diadallal
Félelemt?l reszket? ellenséggel
Látom az embereket az utcán
A meggyötört n?t a sötétben
A gondolkodót a fényben
Az elgyötörtet az utcaporban
Azokat, akiket élve eltemettek
Azokat, akik még várnak valamire
Látom a nagy tavat, a lemen? napot
Az országomat, egykori dics?ségében
Ha meg kell is halnunk
Tudnunk kell hová tartunk
Mert igen, még ugyan élek
Ám értem is eljön, az éjfekete ló
Az én álmom azonban nem ez volt
Nekem tudnom kell miért is küzdök
Tengerként hullámzott az árvalányhaj
S engem felkapott és tovavitt a szél
Látom önmagamat, egyet a sok közül
S bízok benne, nem volt minden hiába
Álmomban látom hazámnak a tornyait
S tudom, hogy a kapuk, nyitva várnak
2012. január 21.
A testem ég a láztól, elhagy minden er?m
Mint a bársony, simogat az elmúlás
Közel a mennyország és lelkemben érzem
Mennyire megnyugvó nekem ez a pillanat
Sosem viseltem a giccset, most mégis csodás
A mennyország gyönyör?, íves aranykapuja
S mily gyönyör?ek most az angyalok
Rózsaszín a kékkel, fehér habok, aranykoszorú
Ellentmondásos mindez az életemmel
Küzdelem, er?, feszültség és odafigyelés
Állandó készenlét, harc, villámlás, háború
Most mennyire nincs szükség minderre..
Nem lehettem teljesen szabad a földön
Mert, er?s béklyókba fogták lelkemet
Én ezeket a béklyókat, vad lóként ráztam
De ennek mennyire nincs már jelent?sége
Nincs már mi számítson nekem
Pénz és vagyon, vagy a koldusbot
Szerelem, kéj, magány vagy gyönyör
Már csak ez a szép fájdalom gyötör…
Emlékszem, hogy utoljára
Egy szép nyári estén
Tábortüzet gyújtottam a földön…
Csodálva az égbe törekv? zsarátnokokat
Egy dübörg? katedrálist építesz magad körül
Sokakkal, akik úgy t?nt, életed részei lettek…
De ett?l a Mennyország sokkal magasan van
Alatta te, egyedül, mint egy Meztelen Angyal
——————————————————————————————
Szabályzatunkból:
A beküldött anyag közlésének el?feltétele, hogy a szerz? vállalja nevét és arcát, a mellékelt illusztráció pedig nem sért szerz?i jogokat. Jóllehet mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehet? legtöbb alkotás megfeleljen a közléshez szükséges alapvet? követelményeknek, nincs arra garancia hogy egy alkotás megjelenik.
Égek a láztól, elhagy minden er?m
Mint bársony simogat az elmúlás
Közel a mennyország és érzem
Mily megnyugvó nekem e pillanat
Sosem viseltem a giccset, most mégis mily csodás
A mennyország gyönyör?, íves aranykapuja
S mily gyönyör?ek most az angyalok
Rózsaszín a kékkel, fehér habok, aranykoszorú
Ellentmondásos mindez életemmel
Küzdelem, er? és odafigyelés
Állandó készenlét, harc, háború
Most mennyire nincs szükség minderre..
Nem lehettem szabadon a földön
Er?s béklyókba fogták lelkemet
Mely béklyókat, vad lóként ráztam
Most ennek mennyire nincs már jelent?sége
Nincs már mi számítson nekem
Pénz és vagyon, vagy a koldusbot
Szerelem, kéj, magány vagy gyönyör
Már csak ez a szép fájdalom gyötör…
Emlékszem, hogy utoljára
Egy szép nyári estén
Tábortüzet gyújtottam a földön…
Együtt csodáltuk az égbe törekv? zsarátnokokat
——————————–
István ne meséld a verset, hanem írd, éld, érezd és éreztesd a verset.
Javaslom, kerüld a régies hangzású szavakat – mily – ebb?l az els? két versszakban három is van. Ezeket természetesen lehet korrigálni.
Kerüld a szóismétléseket. A szóismétlésre akkor van szükség, ha tudatosan er?síteni akarjuk azt az állapotot, érzést. De például a béklyónál nem érzem ennek szükségét, hogy ismétl?djön.
Egy kicsit öncélúnak érzem a versed, pedig vannak benne egészen jó képek, amiket érdemes lenne kibontani, és nem arra koncentrálni, hogy te mennyire fájsz.
Leírod a „kortüneted”, verssé tördelve, aztán azzal a mozdulattal be is fejezed a verset, bár az utolsó versszakot nem igazán értem, mit?l, hogyan, miért ez a váltás. Teljesen más hangulat, más üzenet, mintha önálló életet élne.
Pedig azaz utolsó két sora, akár lehetne egy ( új ) vers kezdete:
Tábortüzet gyújtottam a földön…
Együtt csodáltuk az égbe törekv? zsarátnokokat
Égek a láztól, elhagy minden er?m
Mint bársony simogat az elmúlás
Közel a mennyország és érzem
Mily megnyugvó nekem e pillanat
Sosem viseltem a giccset, most mégis mily csodás
A mennyország gyönyör?, íves aranykapuja
S mily gyönyör?ek most az angyalok
Rózsaszín a kékkel, fehér habok, aranykoszorú
Ellentmondásos mindez életemmel
Küzdelem, er? és odafigyelés
Állandó készenlét, harc, háború
Most mennyire nincs szükség minderre..
Nem lehettem szabadon a földön
Er?s béklyókba fogták lelkemet
Mely béklyókat, vad lóként ráztam
Most ennek mennyire nincs már jelent?sége
Nincs már mi számítson nekem
Pénz és vagyon, vagy a koldusbot
Szerelem, kéj, magány vagy gyönyör
Már csak ez a szép fájdalom gyötör…
Emlékszem, hogy utoljára
Egy szép nyári estén
Tábortüzet gyújtottam a földön…
Együtt csodáltuk az égbe törekv? zsarátnokokat
——————————————-
Kedves Szerz?, értelmileg felesleges, ez a sok “s” köt?szó, hangzás tekintetében meg káros. Tönkreteszed vele a versed, ami egyébként meg tetszene. Ha leszámoltál velük, visszavárlak.
Üdvözlünk itthon!
A reggeli nap aranyában
Madarak csicseregnek a fákon
Kávé g?zölög az asztalon
S egy cica éhesen, reggelire vár
Hazaértem… hogy vártam e percet…
Felejts el és ne gondolj rám, soha többé…
Maradt egy szál cigim, s a kávé
Ülök az asztalnál és hallom a csendet
Halk sikoly az éjszakában
A csend és a magány sikolya
Ki hangosan élt, csendesen távozott
De ne tagadd! Hiányzom!
A reggeli kócos ébredések
A szürkület utáni ragyogás
Nem számít, mit mondanak ezen órán
Nem számít, éjjel van e vagy nappal
Mégis csak csönd van körülöttem
Látlak egy álmomban
De ez a kép lassan szertefoszlik
S csak várok, de nem szól senki
Nem tudom melyik úton induljak
Nem látom a jöv?t
Csak azt tudom, hogy hiányzom
Akkor is, ha minden ellenem van
Én már látom az éveket
Van mögöttem bel?le elég
Látom az embereket
Látom önmagamat keresni ebben a világban
Látom a szeretetet életemben
S nem hív senki, s nem szól senki,
Csak a szél dúdol odakint és
A fájdalom hívogat, éjszakai táncra
—————————-
Hiányolok bel?le némi szenvedélyt (nem összekeverend? az erotikával), hiányzik továbbá a verszene, az ív, tehát mindaz, amit?l vers tud lenni egy írás.
A mai világ elveszett értékeit visszahozó, azt er?sít? témájú versem.
Már ötven éve élnek együtt,
A két agg, s öreg
De még mindig fogják egymás kezét,
S, egyik sem kesereg!
Már ötven éve múlatják,
Együtt a perceket
Már ötven éve köti össze,
?ket a szeretet!
Már ötven éve, minden nyáron,
Vesznek egy csomag fügét
S a parkba kiülve, (hogy kívánom!)
Majszolják e csemegét!
Már ötven éve viszi ágyba,
Prisoner a feketét!
S ez ideje várja ágyba,
Lady Breath a kedvesét!
Ötven év! Nagy id?!
S mily sok gyönyör? éj!
Átvirrasztott éjszakák,
Álom, és szenvedély!
Ötven év! S az évek,
Úgy röpültek el,
Telve voltak boldogsággal,
S nem cserélnék senkivel!
István, mint egy mese, de sajnos nem sikerült túl lépned ezen.
Nem lett az a vers, ami miatt újra olvasnám.
Már az elején:
A két agg, s öreg ——–az agg jelentése öreg, az öreg jelentése agg —- felesleges szóismétlés
Nem értem miért használsz felkiáltójelet minden versszakod végén.
A felkiáltójel általában a mondat végén állva – felkiáltás, felszólítás, óhajtás, kívánság, vágy, parancs, tiltás, kérés jelölésére szolgál a kijelentéssel (állítással) és kérdéssel szemben. Viszont ehhez a szöveg “környezetének” is így kell viselkednie, vagy kapcsolódnia.
Néhol, ahhoz, hogy a rímeknek megfelelj, direkte keresel töltelékszavakat, melyek a vers hangulatát nem emelik. Nem csak a vers szabályait kell betartani – rímek, szótagszámok, ritmus -, hanem érthet?séget, a hangulat ívét megtartva.
A végére érve nem értem az ugrást. Végig róluk írsz, de az utolsó sorban átugrasz önmagadhoz.
Amit eddig érteni véltem, az utolsó soroddal szétbontod. Sajnos.
Ã?Ârónak lenni annyi, mint tudni írni? Embernek lenni? Kifejezni bátran és érthet?en a gondolatainkat? Megfogalmazni a másokét? Vagy nem tudni ellenállni annak, hogy papírra vesd, ami a szívedben van?
Vesztettem… Talán túl kicsi voltam
A világ meghódítására
S, most odaadnám az életem
Hogy megint csak egy napra
Láthassam a szemedben a fényt
Állok itt a nyílt síkságon
És éjszaka van, oly ragyogó
S hidegen fúj az északi szél
Itt vagyok, és várok
Egyedül vagyok és fegyvertelen
Te álmodsz, s kint fúj a szél…
Kinézel az ablakon
És látod, itt állok a Holdon
Ma este már, onnan nézlek én
S ha vesztettem, nem a semmiért
Zuhanok, mint egy angyal
Lehet, hogy én vagyok az, aki meghalt
De ha zuhanok, akkor is
Velem Krisztus és az Ördög
S holnap legy?zöm az eget érted
Szövetséget kötöttem Istennel,
De talán a gravitáció lesz er?sebb
Igen, istenek az én szövetségeseim
Még az ördög is igaz, hogy sikerüljön
Holnap legy?zni az eget érted
Most úgy hívnak, a király
Úgy hívnak, hogy haza
Hívnak egy h?snek
Hívnak istenkáromlónak
Hívnak egy álmodozónak
Hívnak egy varázslónak
Látnak zuhanó angyalnak
S te az ágyadon összekulcsolt kézzel
S én, tárt karokkal zuhanok
Úgy hívnak, hogy SZERELEM
Fekszem tehetetlenül a karjaidban
Úgy hívnak, hogy szabadság
Úgy hívnak, hogy szenvedély
Úgy hívják, hogy védtelen
Te vagy nekem
Csak a fény a szemedben
Ha felnézel a holdra
És nem múlik el nap
Hogy behunyt szemmel
Ne zuhannál, utánam a semmibe
2010. Május 15.
Én vagyok
(Tükör-vers)
Én egy férfi vagyok
Férfi, maszk nélkül
Egyenesen a szívvel
Azt mondom, amit gondolok
Farkasok hatalmával
T?zzel és karddal
Nekem csak séta a világ
De mond és én beszélek
A senki szájába
Én vagyok a bíró
Irgalom nélkül
Ó mily szívtelen
Én vagyok a tükör
Közeli, de megközelíthetetlen
Én vagyok, az udvari bolond
Ki játszik az id?vel
De nem eladó
S nem ragasztható
És nem vagyok a vihar
Csak a dühös szél
Egy pohár víz
A sötét tengeren
Tánc vagyok
A szakadék peremén
Vad szenvedély vagyok
Lágy romantika
S fanyar, ha jönnek
A hamis próféták
De ha le kell esnie
Én bátran zuhanok
Én vagyok a pattogó t?z
Én vagyok a dübörg? vízesés
Vagyok egy vágtató ló
S vagyok mégis vihar
A fény az égb?l
Egy öngyilkos robbantás
Idealista
Én nem vagyok költ?
Metaforákban élek
Én vagyok a teljes átalakulás
Nem teszik, hogy jobban
Hogy milyen, de vagyok
Én villám vagyok
Így akarok élni
Szeretet és gy?lölet
Vakító villanás
S nem leszek, s nem voltam
Vagyok, ím e pillanat
Nem vagyok a megment?
Tudom, mi a megbocsátás
S a hazugság, nem békéltet?
Testem egy hazugság,
A torkomba kés
Én, én Vagyok, s te, te
Martonvásár, 2010. Május 05.
Kikben meg van a teljesség egésze
?k nem félnek önmaguktól
Nem félnek elengedni azt, amijük van
S nekik nincs mit veszíteni
Kiknél a csillagos ég
Magába rejti a poklot
S kiknek a pokol tüze
Magát a mennyországot
Kiknek pillantásától
Nyugszanak a szentek
S kiknek pillantásától
Az ördögök rettegnek
Az ördögök szívét
Elönti a félelem
Mert a világ kerek
Csak 40ezer kilométer
S mi Isten el?tt állunk
A mi szívünk tiszta
Mi nem félünk az ismeretlent?l
Mi merünk választani
Most itt az id?, hogy döntsünk
Mert itt az id? választani
A világ kerek, tehát ne félj
Itt az id?, hogy elinduljunk
