Szívósságban remegő gerincvelők,
a becstelenség reménysugarai előtt,
ami morális számadást ad a tízparancsolatnak,
remélve a várva várt kiátkozást. E napnak
harangzó delében,
ahol csöndben fut Isten mellett,
lassan kúszva el:
Üdvözül a lázadó…
21 századunk oktató hideglelése:
szennyezett tavakban, arcok tükörképe:
remegő kegyelet:
eladó gerincek.
Kiárusítandó fegyenc morál.
Felel a csend; eltűnve magyaráz.
21 századról már egészen pici gerinc;
pici gyíkocskányira zsugorodó feledés.
Az univerzum komposztládájában
rothad el a “világ világossága”;
a csöpp ész, feketelyukak kegyence:
Semmibe ivódik lassanként a Van.
Számold meg csigolyáid reccsenését;
tarts leltárt, ha mersz!
Kússz át isten mellett,
a boldog megsemmisülésbe…
Míg szívem itt e földön verdes,
az ablakpárkányról meglesem,
hogy mit hozott a postás:
örömhírt e, avagy sem.
Amíg Én itt vagyok Te előtted,
míg boromat isszuk teveled,
ráérsz elővenni revolvered,
míg szívem itt e földön verdes.
Míg szívem a galambokkal verdes,
ökörnyállal hajadat bekenem,
puszit nyomok rá.
hogy erősségeink tapadjanak össze.
Míg e földön verni fog a sors,
és halálba fut minden nyom,
örömhír e avagy sem,
a postás meghalt ma reggelre.
