Fehér, kötött sapkája bojtjaiban atomvilágok. Az öreg nő feje remeg. Barna keretes szemüvegén megcsillannak a fotonok. Ráncai folynak, Kezei ernyedten hullnak alá. Öt kilométerre ül az atomreaktor. Szuszog és vár. Ionok, protonok cikáznak kémcsöveiben. Égi bálteremben, messze, -hidrogénruhában- Androméda táncol, egyik csillagról a másikra lépdel aztán eltűnik.
Münchausen báró Oroszországba lovagol Lovagol a báró Lengyelországon át,Hóban és fagyban vágtat.Inkább lovagolok, mondja,Mint hogy a postakocsisokHőbörgését hallgassam.Minden kocsmánál pálinkát kérnek,Nem akarnak éjszaka utazniÉs nem alszanak az erdőben.Este a báró gúnyáját egy koldusra teríti,Másnap délelőtt az erdei útonFarkasok marcangoljak lova [… Tovább]
Ezeregy éjjel Nagypapáék ezeregy éjjel lapátolták a földet Szibériában, ástak éjjel, és ástak nappal. Fekete ruhák száradtak a kötélen tizenöt évig, vagy örökké. Van, aki már soha többé nem mesélhet – mondja nagypapa, majd én helyettük is elmesélem. Lapátoltuk az éjszakát, hogy végre nappal legyen, ellapátoltuk a tudásunkat, az érzéseinket, a szibériai tigrisek kihullott szemfogait és minden történetet, hogy majd rátaláljatok. Ezeregy év múlva.
