Nem alakította egyetlen pillanatig sem a megcsalt asszonyt, de meggy?z?désem, hogy nagyon megrendült. Elvégre látszólag igen magabiztosan ült abban a nyeregben, amit a legfinomabb b?rb?l a legjobb nyeregkészít?nél rendelt meg korábban. Nagyon értett a finomságokhoz, az eleganciához, a nívóhoz. Nem volt rossz gyermekkora, de ekkora felemelkedéshez, amit ? produkált, sok egyéb is szükséges, mint a neveltetés.
Amikor a megdöbbent? hír után – ugyanis, hogy elválnak – el?ször találkoztam vele, híre sem volt a felt?n? eleganciájának, s vonásairól is lerítt a feszültség. Elvégre, ha nem szerette volna a férjét, akkor is tudomásul kellett vennie, hogy nemcsak pótolható, hanem már pótolták is. Hát ez kemény! És akármilyen nagy játékos, akárhogyan is alakít, ezt akkor is meg kellett élni. Tehát teljesen mindegy, ki adja be a válókeresetet, már csak szépíteni lehet egy kicsit a dolgon, de a valóságban már nem tartoztak egymáshoz.
Ezzel együtt az ura soha nem vált volna el t?le. Vagy gyáva volt, vagy kényelmes, vagy kifelé élt. ? döntött úgy, hogy elég volt. Amint megtudta, hogy a férje szerelembe esett, máris megszületett benne a döntés. Közölte, csak addig marad a lakásban, amíg nem mehet a sajátjába, utána elhúz innen, és soha nem néz vissza. Okosan szervezte meg az egész procedúrát. Nem veszekedett, nem hangoskodott, pedig volt néhány mondat, amelyt?l legszívesebben megszaladt volna, de elegánsan akart elválni. És, mert ismerem, sejtem, neki is akadt néhány halk mondata, amely oda talált, ahol nagyot lehet döfni vele. Környezetében mindenki tudta, hogy nem nagyon t?ri az ellentmondást, ilyen szempontból a férje el is kényeztette, többnyire mindent ráhagyott, de azt senki nem tudja, melyik volt az a pillanat, amikor elege lett a nyusziskodásból. De az is lehet, hogy egyszer?en csak rátalált a nagy ?-re.
Neki most nem volt célja a civakodás. Ebben a válásban az ész dominált. Jól akart elválni. Jól akart járni. Addig is, amíg az bekövetkezett, helyt állt. Naponta f?zött, ha megették a f?ztjét, ha nem. Gyönyör?en vasalt ingekben engedte párját a mindenesti randevúra. Még a félresikeredett nyakkend?t is megigazította a nyakán, mint egy jó testvér. Olyan asszony volt, amilyet mindenki kívánhat magának.
Mindent el?re megbeszéltek. Úgy mentek együtt a békít? tárgyalásra, hogy közölhették, mindenben megegyeztek. Gyerek nincs. Gyorsan kell lezárni azt a harminc évet. És amikor kimondták a válást, a férje rózsacsokorral és pezsg?vel búcsúzott t?le, és megköszönte az együtt eltöltött id?t. Ezen megrendült, és siettette az elköltözést.
A régi berendezésen nem változtatott. Nem szándékozott innen elvinni semmit. A kétszintes épület kellemes volt, ápolt és illatos az utolsó pillanatig. Még a bels? lift el sem készült, amely megkíméli az itt lakókat a lépcs?járástól.
A férje vásárolta a lakást, ? csak jóváhagyta. Együtt vették meg a berendezést, amelynek minden darabját ? választotta. Tökéletesen felszerelt háztartást hagyott el, itt is olyan várta. Amikor minden a helyére került, és már ki is aludta magát, kiderült, hogy rengeteg a felesleges szabadideje. Nem mintha korábban nem lett volna sokat egyedül. Sokat utazó, sokat dolgozó párja kevés id?t töltött otthon, de volt kit várnia. Eddig ez nem tudatosodott benne. Miután ez világossá vált számára, módszeresen el?re eltervezte, megszervezte a mindennapjait, hogy ne legyenek üres órái. Rengeteg id?t töltött a számítógép el?tt, az ismerkedési portálokon, és ismerkedett. Ismerkedett, és közben nagy tapasztalatokra tett szert. Rájött, hogy mennyien mennek fel az Internetre, hogy szórakozzanak, hogy id?töltésb?l ismerkedjenek, bolondítsanak másokat. Azt is megfigyelhette, mennyi a magányos ember, mennyi a házasságban magányos, és mennyiféle sérült ember létezik. ? maga ezt az egészet pótcselekvésnek tekintette, és ha véletlenül megismerkedett valakivel, bizony azon torolta meg a saját sérelmeit. De erre a szórakozásra is ráunt. Rájött, hogy túl korán kezdte, még nem érett újabb kapcsolatra.
Más is kiderült. Az ugyanis, hogy a férje sem tud feloldódni az új helyzetben. Nem azért, mert nem szereti a választott n?t, hanem, mert lakva másmilyen, mint korábban, vagy mert túlságosan megszokta az els?t, már szinte anyjának tekinti. Ezért most is bele kapaszkodik, ha gondja van, t?le kér tanácsot olyan helyzetekben, amikor a másikat kellene kérdeznie. És ? mindenben rendelkezésére állt. Nem tudni miért? Azért-e, hogy ezzel hangsúlyozza a pótolhatatlanságát, vagy szüksége volt erre a leváláshoz.
Még a szül?k is ?t keresték meg bajukban, betegségükben. ?t tekintették menyüknek. Ez egyfajta elégtél volt számára, s eleget is tett minden kérésnek. Szolgálatkészen minden alkalommal, és minden helyzetben, de ez mit sem változtatott érzelmein. Már megszokta a magányt, társául fogadta, már meg is szerette, és nem is akart változtatni ezen.
Kivéve azt az esetet – amit vélek -, hogy örömmel vágtatna vissza abba a házasságba, amib?l kizuhant -, ha hívnák.
Berettyóújfalu. 2011-02-14.
***************
Kedves Éva!
Ezt a témát nemrég már ennél sokkal b?vebben és kidolgozottabban körbejártad. Er?tlennek érzem, egyszer? közlésnek, a legkisebb katarzist sem lehet fellelni ebben az írásban.
Legutóbbi módosítás: 2011.02.15. @ 11:34 :: Kertész Éva