Már nem tudok semmir?l írni,
ezért táncolok súlyosan, botozva,
s az es? zuhogva tépi rongyaim.
Ã??rjöngve lesújtok a sárra,
égre fröccsen kínom, és ki gyáva
most bújjon el, ne jöjjön ellenem.
Mint buja ?seim vétkezem,
de csak önnön vérem veszi kétkezem,
törött lábú lovam életét meghagyom.
A megalvadt bíbor fagyon,
majd zokogva emelem piedesztálra,
és a sárarany tálba röhög a sánta lét.
Én nem érzem az új id?k szelét,
ám atavisztikus énem már g?gösen
nyitja szemét, íriszében csírázó magjaim.
És papjaim ti bérgyilkosok,
kik keresztre vontátok ügyetlen imáim,
dagasszátok a sarat hol n?nek már fáim.
És bel?lük másik botot vágok,
amivel az ázott göröngyre írok dühömbe',
de én virág helyett a világot t?zöm övembe.
