Foltokat lehelsz szobánk falára,
arcod frissen sült kenyér,
meleg pára terpeszkedik
a síkos üvegen.
Zsebbe gyömöszölt tenyér.
Nem fordulsz velem
a kemény térre.
Rajtam a hideg utca,
mint rángatott harisnya,
combtőig ér, belém-költözik
a tél, csarnok vagyok
széljárta oszlopokon.
Hóval rakott felhők között
oson színtelen gondolatom,
kikristályosodik, majd
aláhull forró tenyeredbe,
hogy egy olvadt sóhajjal
illanjon hűvös hegyeinknek
ködös homloka fölé.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.16. @ 09:12 :: Kerekesné Varga Veronika
