Az Országos Széchényi Könyvtár VI. emeleti dísztermében mutatják be április 8-án 16 órakor az Örkény István életm?ve el?tt tisztelg? honlapot. A honlap az Örkény-család és az Országos Széchényi Könyvtár között létrejött megállapodás eredményeként készült 2009 tavaszán. A honlap-bemutatón közrem?ködik Fesztbaum Béla és Mácsai Pál színm?vészek, Háy János író, Sirató Ildikó színháztörténész, Feny? D. György irodalomtörténész.
A honlap közzéteszi Örkény István életm?vének számos részletét, és elérhet? rajta keresztül a Magyar Elektronikus Könyvtárban publikált, a Palatinus Kiadó által jegyzett, válogatott m?vek négy kötete is. A Galériákban az író életútját, a Tóték, a Macskajáték, a Pisti a vérzivatarban, a Kulcskeres?k, a Vérrokonok ?sbemutatóinak és kés?bbi magyar és külföldi el?adásainak fotóit, színházi plakátokat, cikkeket, Örkény-kéziratokat és további érdekességeket tekinthetnek meg a család és az Országos Széchényi Könyvtár, valamint az Országos Színházi Múzeum és Intézet gy?jteményéb?l. A Hungaroton és a Pet?fi Irodalmi Múzeum jóvoltából Örkény Istvánnal készült interjú-részletek és általa elmondott egypercesek is meghallgathatók a szolgáltatásban, valamint – a Kossuth Kiadónak és a Mojzer Kiadónak köszönhet?en – elérhet? több Mácsai Pállal készült hangfelvétel is. Örkény István m?veinek bibliográfiája, a magyarországi és külföldi színházi bemutatók listája, a szakirodalmi- és fordításjegyzék és az Örkény-ihlette képz?m?vészeti alkotások mellett, a honlapról készült angol nyelv? összefoglalás, néhány egyperces novella angol szövege, pályázati felhívás és számos más érdekesség is megtalálható a honlapon, melynek arculatát az Örkény István lakásában készült fotók ihletették.
A tartalomszolgáltatást április elején, Örkény István születésnapjához (1912. április 5.) közel es? id?pontban mutatja be a nemzeti könyvtár 2009. április 8-án. A honlap-bemutatón közrem?ködik Fesztbaum Béla és Mácsai Pál színm?vész. A színház és az irodalom kapcsolatáról Háy János íróval és Mácsai Pállal, az Örkény Színház igazgatójával Sirató Ildikó színháztörténész, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa beszélget. A pedagógusoknak szóló felhívást Feny? D. György irodalomtörténész, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke ismerteti.
Forrás: litera.hu
Örkény István (1912 – 1979)
Ha egy olyan író, aki Örkényt?l tanulta, hogy a valóság és leginkább az a korszak, amelyben mi élünk, úgy ahogy van, abszurd, és ezzel a meggy?z?déssel keres egy írói életutat, hogy annak értelmetlen kitér?ivel és indokolhatatlan buktatóival bizonyító er?vel ábrázolja az egymásra következ? mozzanatok abszurditását, leghelyesebb, ha Örkény István irodalmi pályafutását fogalmazza meg dokumentumerej? írói arcképnek. És talán el?re mindent példázó mottónak ezt az Örkény-mondatot teheti, amely a Nászutasok a légypapíron cím? novelláskötet (1967) el?szavában olvasható: „Az ember, ha mégoly biztosan áll is a lábán, mihelyt egyet lép, reszkírozza a hasra esést”. Biztonságosnak tetsz? lépések után váratlan hasra esések, indokolatlan sikerek után még indokolatlanabb bukások, lázas munkalendületek után évtizedes értelmetlen elhallgattatás, majd váratlan felívelés, útratalálás, m?vészi dics?ség a világhírig és az itthoni-külföldi elismertetésig jelzi a hatvanhét évre terjed? életutat. Így ahogy van, alkalmas téma egy abszurd életrajzi regényhez.
Jómódú polgári otthonból indult, apja tekintélyes budapesti gyógyszerész, kormányf?tanácsos címet visel, ennélfogva „méltóságos úr”. A fiú követi a családi hagyományt. A humanista szellem? Piarista Gimnázium érettségijével el?bb maga is gyógyszerész szakot végez az egyetemen, de utána megszerzi a vegyészdiplomát is. Közben azonban a gimnáziumi évek óta az írónak induló nemzedékhez tartozik (Szabó Zoltán, Thurzó Gábor, Boldizsár Iván osztálytársa, Sík Sándor irodalomtanára volt). Egyetemista korában novellái jelentek meg különböz? folyóiratokban (az els? a Vándor Lajos szerkesztette Keresztmetszetben, amely ennek a nemzedéknek egyik gyülekez?helye volt). És hála a gondtalan otthonnak, nagyobb korai utazásokat tehetett német, francia és angol földön. Nemzedékének egyik legjobb nyelvi felkészültség? tagja volt: latinul, németül, franciául, angolul biztonságosan írt, olvasott és beszélt. Kés?bb a hosszú hadifogság is alkalmat adott neki a továbbtanulásra, otthonos lett az orosz nyelvben is. A vegyész-gyógyszerész szakképzettség és a széles kör? nyelvismeret lehet?vé tette, hogy amikor a történelmi sors kizárta az irodalomból, anyagi gondok nélkül bármikor megélhessen gyógyszergyári szakemberként is, m?fordítóként is.
Amikor 25 éves korában megjelent els? novelláskötete, a Tengertánc, az olvasni tudók azonnal felismerték, hogy jelentékeny elbeszél? tehetség jelentkezett. Csak az nem látszott, melyik irányban fejl?dik tovább. Szinte valamennyi novellát bele tudunk sorozni valamelyik modern vagy hagyományos stílusirányba, de ahány történet, annyiféle jelleg? megragadás. Expresszionizmus, szürrealizmus, képtelenségek halmozása, érzelmes és kalandos romantika, naturalizmushoz közeli realizmus váltogatta itt egymást. Nem egy helyütt Márai Sándor, másutt Cs. Szabó László, Szerb Antal, s?t Rejt?-Howard-féle képtelenségek hatása érz?dött ebben a stíluskeresésben. A címadó Tengertánc – abszurd történet egy elmegyógyintézet ápoltjairól, akik fellázadnak és átveszik az uralmat a normális emberek fölött – jól érezhet?en a fasizmus világveszedelmének mulatságos rémképe volt. Ez az abszurd-groteszk látomás a tulajdonképpeni bevezetés életm?ve legfejlettebb, világhíressé emelked? korszakához. Felettébb sok kanyar után, igen különböz? hatások befogadása majd elvetése után, magasabb m?vészi fokon ide fog visszaérkezni a harminc évvel kés?bb önmagát megtaláló és birtokba vev?, nagy siker? író. De addig megalázások, bukások, kirekesztések hosszú sora várt rá, addig közben nem egy olyan könyvsikere is volt, amelyet hamarosan már maga se vállalt, addig harmadszor is házasodott és sokféle izgalom készítette el? azt a szívbetegséget, amely végül – sikerei csúcsán – elvitte.
A háború el?tt leszolgálta katonaévét és zászlósként szerelt le. Amikor kitört a háború és ?t is behívták, természetesen tiszti egyenruhájában jelentkezett. És azonnal szembetalálkozott a személyes megaláztatással. Szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy az áhítatosan katolikusnak nevelt író-vegyész-zászlós zsidószármazású, munkaszolgálatosnak hívták be. Tiszti egyenruháját azonnal megalázó szidalmak, gúnyolódások, s?t ütlegek közt kellett levetnie, és azonnal el is indították ócska zsávolyöltözékben egy munkaszolgálatos században gyalog keletre a Don felé. Ez 1942 tavaszán volt. Voronyezs környékén érte az összeomlás, a tömeghalál. 1943. január 12-én éjszaka, amikor addig ismeretlen, rémít? hangjukkal a „Sztálin-orgoná”-nak elnevezett sorozatvet?k el?ször megszólaltak, mínusz 47 fokos hideg volt. A Második Hadsereg java része ottveszett, az élve menekül?k túlnyomó többsége a visszavonulás 2700 kilométeres viszontagságai közben pusztult el. Örkény sebesülten fogságba esett. Átélte a hadifogság legkülönböz?bb változatait. Közel három év után, 1946 decemberében érkezett haza. A végs? esztend?ben már írni is volt lehet?sége. Egyéb kéziratok mellett magával hozta A lágerek népe kéziratát: tanúság és tanulság, személyes vallomás és hiteles szociográfia a Voronyezst átél? magyar népr?l. Ez hamarosan meg is jelent, és hasonlóképpen kis könyv alakban napvilágot látott a máris történelmi drámának olvasható Voronyezs cím? színjáték is. – Ebben az id?ben halomszámra írtak riportokat, emlékiratokat, statisztikákat, vádbeszédeket a t?zvonalról, a lágerekr?l, a szörny?ségekr?l. Legtöbbjük silány ponyva, fércm?, borzalmak felsorolása. Sokan kapkodták ezeket, újságok írtak róluk. És amikor végre Örkény m?veiben m?vészi színvonalon, hitelesen, maradandó irodalmi értékkel megszólalt a közös tragédia valósága – csaknem némaság fogadta. Az emberek nagy része valójában nem is akarta tudomásul venni, ami valóban történt. A hivatalos vélemény nem kívánta hangoztatni azt a mindenkit?l tudott tényt, hogy mi a szovjet nép és a szovjet hadsereg ellen harcoltunk, meg azt, hogy a szovjet hadifogság nem volt kellemes üdülés. Szó sincs róla, elt?rték, hogy egy író a sok selejt közt egy valódi dokumentumérték?, m?vészi színvonalú könyvet írt err?l, de a kijáró elismerést a „fordulat éve” felé haladó kultúrpolitika nem adhatta meg a szerz?nek. Elvárták t?le, hogy ha ilyen jól tud írni, akkor írjon hivatalos „tématervek” szerinti „szocialista realista” regényt, vagyis olyat, amit rövid esztend?kkel kés?bb „sematikus” jelz?vel bélyegeztek meg ugyanazok, akik el?bb elvárták. Örkény pedig, megélve a kor szenvedéseit, nagyon szeretett volna igazi, hív?, pártfegyelmet betartó kommunista lenni. És mivel jól értett az írás mesterségéhez, tehát egymás után írt néhány olyan m?vet, amilyet elvártak t?le. Nagyon rossz, ostoba, ráadásul unalmas regényeket épített fel (Házastársak stb.). Ezeket pedig a sajtó ünnepelve üdvözölte, az olvasók vásárolták is, mert jó kommunistának t?nt, aki ilyesmit tartott könyvespolcának els? sorában. Örkény egy pillanatig a „szoc.-reál” vezet? írói közt szerepelt.
Persze ezt maga sem bírta megszakítás nélkül. És gyanútlanul írt egy nagyon ártatlan, de kétségtelen erotikus tartalmú novellát, a Lila tintát. Tulajdonképpen bele is illett volna a politikai vonalba, hiszen a polgári világ halódásáról szólt. De igazi író lévén nem tudta megállni, és alakjai él? jellemekké, érzéseik és magatartásuk valódi erotikává sikerült. És mintha leszakadt volna az égbolt, maga a kultúrpolitika diktátora, Révai József bélyegezte meg pártgy?lésen, mint a dekadens polgári ízlés támadását a szocializmus ellen. Erre az egész sajtó ráuszult Örkényre, mintha a sematikus m?vek után váratlanul kiderült volna, hogy ? az ellenség. Persze ez az igazán abszurd fordulat ráébresztette, mennyire mást várt a szocializmustól és eszméjét?l. A közeled? 1956 természetes módon találta a forradalmat el?készít? és képvisel? írók – Déry Tibor, Háy Gyula, Zelk Zoltán és a többiek – körében. De természete folytán eléggé passzív volt. Ellene nem folyt b?nvádi eljárás, de amikor a többiek börtönbe kerültek, ? kiátkozott, eltiltott, kirekesztett lett. Fordíthatott, gyógyszertári vegyész lehetett, de egyetlen sora sem jelenhetett meg. Egy jó évtizedig a neve sem fordult el? az irodalom köreiben. Persze írhatott az íróasztalnak a majdani megjelenés reményében. Még dramaturgiai tanácsadó is lehetett különböz? színházakban. Így, titokban épült fel néhány olyan elbeszélése, amelyb?l id?vel a világsiker? drámák lettek, néhány eleve drámának gondolt m? vázlata, amely id?vel úgyszintén megvalósult, mint színházi siker. És a hatvanas évek derekán, amikor az a „lágyuló” diktatúra mégis olyan új hangot keresett, amely látványosan elszakad a máris rossz emlék? sematizmustól – egyszerre kiderült, hogy Örkény abszurdnak mondott, valójában groteszk, tragikomikus életlátása a keresett és megtalált újdonság. A legfanyarabb abszurditás is elt?ri a happy endet. Ez történt Örkénnyel. A Tóték már kisregény korában is az önkénynek és a kiszolgáltatott kisemberek életének paródiája, de színpadi formában minden komorsága ellenére fergeteges komédia lett. Majd a Macskajáték az id?s emberek szerelemért küzd? kései vágyait mutatja be olyan egyszerre szatirikusan és megért? érzelmességgel, hogy magántörténetével még nagyobb világsikert keltett, mint a Tóték politikaparódiája. Örkény tulajdonképpen visszatért, de sokkal magasabb m?vészi formában ahhoz, amit ifjan a Tengertánc ?rült-történetével kezdett. És maradt még annyi ideje, hogy megírja az életveszélyes élet képtelen komédiáját, a Pisti a vérzivatarban-t és legvégül, mintegy csúcspontját a bizarrságnak, groteszkségnek és abszurditásnak: a Rózsakiállítás cím? kisregényt arról, hogy milyen mulatságos egy temetés. Lehetséges, hogy ezután gúnyos mosollyal az ajkán fogadta a halált.
Forrás: tetelek.atw.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:32 :: H.Pulai Éva
