Messze innen, az erdélyi feny?erd? lábánál, sötétség leple takarta be óvón a zsúfolt várost. Ilyenkor már a gyertyák, mécsesek sem égtek, csak ha külön feladatuk volt. Az óriási fehérház falai között, most azonban mindenki gyertyával, mécsessel rohangált. Vizet forraltak, lobogott a t?z a konyhán, és a nagyteremben is mindenki éberen figyelt.
– Jajj, jajj….segítség! Nem bírom tovább! – a sikoltozás beterítette az egész hatalmas termet. A férfiak idegesen hallgattak, a n?k gyomra is görcsölt a feszültségt?l. Aki nem állt a szül? n? ágya körül, távolból figyelte a jelent?ségteljes eseményeket. Az úrn? vajúdik már órák óta.
– Tartson ki asszonyom! Mindjárt vége! – a legbens? szolgálólány, Katalin idegesen törölgette hosszú, zöldell? rokolyájában a kezét. Mintha ezzel segítene úrn?jének nyomorúságában. Az egyéb szolgák távolabb beszélgettek.
– Látja kigyelmed milyen havas a táj? – kérdezte urát az éppen egy pillanatra megnyugvó n?.
– Igen asszonyom, még mindig szállnak az ezüstös pelyhek, ragyog az egész látóhatár – nézett az ablak felé.
– Nem bírom tovább! Híjj! Íjja! Hkrú, hkrú! Segítsenek! Segítség! –
– Már órák óta szenved – suttogták a szolgák.
– Lehet, hogy rámegy! – Szilágyi Erzsébet az egyéb történésekben h?siesen küzd? nagyasszony most a legutolsó szolgáló gyávaságát mutatta meg. De nem bánta ezt senki. Hunyadi János a magyarság leend? kormányzója ott ült szenved? felesége ágya mellett és imádkozott. Egy fiúgyermeket már adott az asszony neki, most a n?t mentené, ha hatalma lenne hozzá. Vele tördeli a kezét a ferde falú ház gazdája, a pocakos erdélyi sz?l?sgazda, Méhfi Jakab is. Mert ugyan ekkoriban gyakori az asszonyhalál, de aki a szül? ágyban fekszik, nem akárki. Nem akar ? ilyen veszedelem közelébe kerülni. Fekete éjszaka közepén jár a kuvik, amikor hatalmas sóhaj szakad fel.
– Ahhh! – és hirtelen mintha egy kis macska kezdene nyávogni. A csecsem? pontosan a csillagok állásának megfelel?en megérkezett hosszú útjáról az e világra. Er?s, vörös fej? kis bivaly. Parányi hímvessz?je büszkén fityegett, mutatva, hogy Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet nászából ismét egy valódi örökös született.
– Éljen, éljen a nagyasszony! – kiabáltak a szolgák hangjukkal betöltve a fülledt, a szülés illatától áporodott helyiséget.
– Erzsébet! A fiunk a keresztségben kapja a Mátyás nevet! – mosolygott boldogan az apa. Így azután az Úr ezernégyszáznegyvenharmadik évének második hónapja huszonharmadik napján a várva várt csillag megszületett.
Erzsébet asszony boldog ájulásban ölelte át csecsem?jét. A szolgák pedig a szobát tették gyorsan rendbe, kicserélték a véres ágynem?t, vizes ronggyal megtörölték az asszonyuk kényes felét. Majd lassan a mécsesek is álomra hajtották kialudt kanócukat, és az emberek is nyugovóra tértek. Néha-néha hallatszott csak egy kis macskanyivákolás, de akkor mellre tették a parányi urat, azután az is elhallgatott.
Senki nem vette észre, amikor a holló az ablakpárkányra ült. Már minden fáradt szem lecsukódott, és az emberek az álmok mezejére léptek. A madár tágra nyílt szemmel figyelte a békésen szuszogó újszülöttet. Eltelt egy kis id?, és a fekete árny érzékelhet?en megnyugodva várakozott tovább.
(A fotót Virágh László fotóm?vész készítette)
Legutóbbi módosítás: 2008.12.03. @ 15:38 :: P. Szabó Mária
