Marthi Anna : Csakralagút

Lejönni hegyről, lentről fázni fel,
botorka lelke fogytán, s miközben
csupán táncot feled; ott belül e test
alagútüres. Mégis pislákol a tett,
hisz jól eltanultat feledni sem lehet.
Merész az is, ha horpadt szemhatár
-sejtekben levegőz, üresből forma jár-
befelé sok ösvényt futtat meg a csend,
válaszol spontán-hirtelen, figyelmesen,
egyensúlyban tud mindenkor féktelent.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2021.01.01. @ 15:31 :: Bereczki Gizella - Libra
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak