Szelíd vagyok akár a búzakalász,
mint repdeső tűzlepkék között a nász,
és hallgatag, mint gesztenyék közt a csend,
Te meg én, csak ketten vagyunk idebent.
Farkas vagyok, engedetlen és konok,
éhezem, míg tarkómon csókod csorog,
ízekre harapnám naponta a szád,
és magamba szívnám vérző sóhaját.
Istennőd vagyok, halhatatlan és szép,
retinád fényén lebegő tükörkép,
és te Istenem vagy, örökkön örök,
lelkemet ölelő aprócska körök,
és amikor hazahív minket a menny,
egymásért halunk meg újra idelenn.
