Hajnal-gyorson, ablak mellett. Világosodó tükörkép, széledő árnyak. Testiség-hártyán tovasuhanó erdők, mezők, apró települések, állomások nevei kászálódnak ki az éjszakából.
Kivilágított padlásszoba, hátra futó szőlősorok, ablakot kihajtó kéz, görcsben vonagló fatörzs, vakuvillanásos magyar élet. Naptűzzel világló felhők, oldódó feszültség.
Vakításpillanatokon át képmásom látom, amint hunyorítva végigfut az üvegen, a lángra gyújtott zöldeken, új alakot ölt, magyarázó fény, gondolat lesz, egy idegennel társul, kilép háza kapuján.
Ülök a Hajnal-gyorson, apró szakadások fanyar ízével, fokozódó várakozással számban, nem tudom, honnan, azt sem, merre tartok, leszállni nem lehet, valami megérkezés vár ebben a száguldásban, az iram változó, most épp gyorsulunk, hullámzó körforgás mélyéről és a körül ülők arcán fáradtság megkötő gipsz rétegei.
Kitágult beérő távolságok, arcom mögé sorakoztak szájmozgások, gesztusok, az idő távoltartói, zakatolás, kerékkattogás, a sínek értelmezése folyik. Az alagút fénymásolatán robog előre a mozdony, csak ablakaiból látni felhős eget, tengeres földet.
Nyitogat értetlenség, valaki belealudt a fénybe, megállt benne minden, mindene, nélküle suhanunk tovább, ez ránk mutat. Gát következik, ártéren fák ragyognak, arcomba süvít a szél, egész lényemmel hallom a csöndet.
Belül száguldás, visszanapokon, valaki elindul, érzem, emeli lépteit.
Legutóbbi módosítás: 2020.05.04. @ 13:02 :: Bereczki Gizella - Libra