Halász Enikő : Anya, már nem emlékszem

Már nem emlékszem az arcod vonalára,
csak hálót fon köré a képzelet.
Próbálom még felidézni a szemed,
vagy a szádat,
de oly sok év telt el, s talán már nem lehet…

Már nem emlékszem a hangod selymére.
Talán mert agyamat
süketté tette a csend.
S bár az emlékeimből még néha előhívnálak,
de talán húsz év távlatából már nem lehet…

és nem emlékszem a hajad illatára,
csak megtréfál néha a képzelet,
s tudni vélem, mert utánad úgy vágyom,
hogy a lelked
még időnként itt tévelyeg…
és nem emlékszem a tested melegére
vagy ölelésedre,
mi begyógyította a fájó sebeket,
de talán még hallani vélem szíved dobbanását,
és köszönöm Néked az életet.

és néha úgy érzem, még látlak,
hogy a húgom emeli rám a szemedet,
és az ő hangjában felfedezni vélem
a hangodat, mint lágy éneket.

Nem.
Nem emlékszem másra,
úgy szégyellem.

Álmaimban néha a kutyád üvöltését hallom,
és a pap énekét,
míg élettelen tested szentelte meg.

Legutóbbi módosítás: 2020.05.03. @ 13:55 :: Serfőző Attila
Szerző Halász Enikő 8 Írás
Hiszem, hogy mindnyájunknak van dolga és feladata az életben. Ezeket a feladatokat igyekszem felismerni, megragadni. Útkeresési, a világ megismerése iránti vágyamat, talán még gyermekkoromból, Nagyváradról hoztam magammal. Mára megértettem, a valóban fontos pillanatok az életünkben oly illékonyak, mint a hajnali pára, de néha sikerül egy-egy mozzanatot, rálátást, csendpillanatot rögzítenem versek formájában. Kérlek tarts velem, ha kedved, időd engedi ezen az úton.