A három kismalac

A három testvér, Okoska, Butuska és Röfi békésen éldegélt együtt, gazdájuk jó erős ólat készített nekik, védve őket a ragadozóktól. Éppen a reggeli moslék elfogyasztásához készültek, mikor egy erős kopogásra lettek figyelmesek.

– Ki az? – kérdezte Butuska.

-Csak én vagyok az, Ordas, a farkas – próbált kedvesen válaszolni. – Kérlek, engedj be, beszélgetni szeretnék.

Butuska megindult az ajtó felé, ám Okoska rákiáltott: – Megállj, te! Megőrültél? – majd félretolva testvérét, ő ment előre.

-Hát ide figyelj, te Ordas! Mi nem valami ostoba malacok vagyunk! Ide ugyan nem fogsz te bejönni.

-De miért féltek tőlem? Jámbor egy állat vagyok – próbálkozott tovább Ordas.

-Hogy állat vagy, az biztos, de közel sem jámbor. Félni? Ugyan már, ne nevettess! Hát te még nem hallottad a magyar népmesét a három gyilkos malacról és a farkasról? – kacagott Okoska.

-Nem. Nem olvasok meséket. Elmondanád, mi lett a vége?

-Dehogy mondom. Nézz utána, ha akarsz.

Ordas gondolkodott, gondolkodott, zavarta a gyilkos kifejezés, majd döntött.

-Legyen. De nehogy azt hidd, hogy megijedek pár nyamvadt malactól. Elmegyek a könyvtárba, elolvasom azt a mesét, de aztán visszajövök és ti lesztek az ebédem is, meg a vacsorám is.

Így is lett, a farkas elment az erdei könyvtárba, hogy utánajárjon a dolgoknak. Egy fiatal őzgida volt a könyvtáros, aminek nagyon megörült, folyt is a nyála rendesen, mikor meglátta. A gida azonban kedvesen köszöntötte.

-Szép napot, farkas úr! Csak közlöm, hogy könyvtárost nem eszünk, védi az erdei törvény. Miben segíthetek?

Ordas úgy érezte, az egész világ ellene van, de kitartó volt, nem adta fel.

-Egy mesére lennék kíváncsi. Három gyilkos malacról és egy farkasról szól. De nem akarom elolvasni -igazából nem tudott olvasni, de ezt szégyellte-, csak érdekelne, mi a vége.

-A malacok megeszik a farkast – az őzgida mosolya még szélesebb lett. – Egyébre nem kíváncsi?

-Megeszik? Hát az meg hogyan lehetséges? De ez csak mese, nem igaz?

-Óóóó! Álljunk csak meg egy kicsit. Hát nem tudja, hogy a magyar népmesék mind igazak?

Ordas újra lázasan nekiállt gondolkodni, majd meglátott két nyulat a sorok között. Már nagyon éhes volt és ez látszott is rajta, a könyvtáros is észrevette.

-Középületben és ötven méteres körzetében nincs vadászat. Huszonharmadik paragrafus – ezzel aztán jól felidegesítette az amúgy is egyre feszültebb ragadozót.

-Olyan törvény nincs véletlenül, te mindentudó, ami az éhes farkasokat védi? – üvöltötte, majd kirohant az épületből.

Egy egész napot gyalogoltam a könyvtárig, a nagy semmiért, most még egy nap, míg visszaérek a malacokhoz. Nem érdekelnek az ostoba meséik, megeszem mindegyiket, bármit is mondjanak – döntötte el.

Mire odaért, már alig állt a lábán, lassan egy hete, hogy nem evett, a bordái is kilátszódtak volna, ha nincs rajta szőr. A malacoknál addig is zajlott az élet. Sajnos, a gazda megkívánta a malachúst, így Rőfit elvesztették. Nagy szomorúságukat törte meg Ordas dörömbölése.

-Ki az? – szólt ki elkeseredetten Okoska.

-Én vagyok az, Ordas! Visszajöttem a könyvtárból, hogy megegyelek titeket – üvöltötte olyan határozottan, amennyire a maradék erejéből futotta.

-Akkor már te is ismered a mesét a gyilkos malacokról. Mégis ide mertél jönni?

-Tudod, Okostóni, én egy konzervatív farkas vagyok. Az őseim is ettek malachúst, én is fogok és nem érdekelnek holmiféle mesék.

-Hát rendben. De most rosszkor jöttél, éppen gyászolunk, Rőfit megette a gazda, már csak ketten maradtunk Butuskával – próbálkozott Okoska, hátha megszabadulnak Ordastól. – Gyere vissza pár nap múlva.

A farkas először hallott jó hírt napok óta, visszajött az életkedve, még az se zavarta, hogy a vacsora mennyisége csökkent.

-Ketten? Akkor viszont már nem érvényes a mese a három malacról – üvöltötte, majd berúgva a disznóól ajtaját, elkapta és megette a maradék két malacot.

A történetük így hamar véget ért, de legalább happy end-del zárult. (legalábbis azoknak, akik a farkasnak drukkoltak)

Szerző Győri Nagy Attila 20 írás
Győri Nagy Attilának hívnak és bár szívesen bemutatkoznék, de a tükröm még nem felel. Táncoltam már a patással és voltak őszinte imáim. Miután szembeköptem a sötétség urát és remegve becsaptam a pokol kapuját, az utamat egyirányosítottam. Most növesztem a szárnyaimat, hiszen hosszú még az út. Ha gondolod, jöjj velem! Légy hűséges társam vagy csalfa kurvám, kábító heroinom vagy éltető mannám, csak tanítsuk egymást... az életre. önálló köteteim: -Angyalpalánta (versek-2017) -Csak szavak (novellák-2017) -Kisfickó és a mocsárciprus (mese-2019)

4 Komment

Hagyj üzenetet