Picinyke lyuk nőtt fáradt lelkemen, akármi lassan tágul, egyre nő, babrál velem, de nem érzékelem, hogy kicsorog belőlem az idő. Én mégis napi dolgomat teszem, a változás így nem számottevő, s míg folyamatos múlt lesz a jelen, még szándék nógat, csak fogy az erő. Bár kötekedve dobog a szívem, az évek számát kötődve hiszem, s a számtan áldott magányba vonul, a gondjaimat messzire viszem, ahol már nem vet gáncsot senkisem, és az a boldog, aki boldogul.Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:57 :: Adminguru
