Marthi Anna : Látomás

a verset nagyjából Vanikó írta

 

 

Majd úgy teszek, mintha csak magamnak
mesélnék. Egy világról, amit még
nem is ismerek, de már benyitnék
benne bárhová, ahol Te otthon vagy.

Magamnak pletykálom el, hogy szeretném,
ha eljutnál hozzám. De az idő,
bár nagy kerítő, úgysem vehető
rá semmire. Hiába is sietnél.

Magamtól várom a választ itt bent,
a versben, amibe a szót zárom.
Magamból húzok elő mindent.

Bárcsak mint Te nekem, lehetnék
pozitív igazság. Csodálatos látomás,
valóvá szépült világ lélekóceánon.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1327 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak