M. Laurens
ÚJFENT SZAMÁRIA
[2019]
Élt egy Szamár, ki az Úr napjára kelve
Megálmodta, sorsán miként könnyíthetne.
Költőnek adva fejét, s híressé válva,
Szamaraknak szavalni lett minden vágya.
A verstant szamarunk hírből sem ismerte,
Rímek s ritmus helyett, botfülét követte.
S pajtájában helyét sehogy sem találva,
Imígy álmodozott, a palánkot rágva:
Ha írnék a szamaraknak egy szép imát
S elszavalnám, feledve a sok-sok „iá”-t.
Művésszé válhatnék, s nem lennék ily szürke,
Kit anyja a porba, feleslegnek szülte.
Nem röhögnének rajtam kétlábú barmok,
Nyitnék a piacon egy önálló standot…
Saját köteteim árulhatnám száz szám,
Sort állna sok szamár, dedikálást várván.
S hogy fejében mindez végleg el lett döntve,
Kicaplatott hát, a ház előtti gyöpre.
Onnan az utcára, majd a piactérre,
Hogy szavalná el menten nagy művét: Végre!
Ott aztán meghajolt, s nagy átszellemülten,
Torkából üvöltött, szerzőként hevülten.
Rohant is ki minden apraja és nagyja,
Ki kapát-kaszát vagy dorongot ragadva.
– Ki nyúzza a jószágot? Mely isten barma?-
Üvöltöztek mind, a piacra rohanva…
Jobbra-balra néztek, s nem látszódott semmi,
Pusztán-csak egy szamár, s azt sem verte senki.
Ugrottak is menten a falusi gazdák,
Hogy patájáról a „Nagy Költőt”, lekapják.
Ám szamarunk, a strófáját le sem zárva,
Futott a rét felé, ijedten „iá”-zva…
Mesém most itt ért véget, dicső olvasó,
Talán a tanulság ekképp levonható:
Hiszi magáról, sok álmodozó szamár,
Hogy pusztán önbizalom is elég: ma már!
Budatétény 2019.
(2013-as saját forrás alapján átdolgozva)
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:59 :: M. Laurens